Aradi bronzérem a Speciális Nyári Játékokon

<em>Hír szerkesztése</em> Aradi bronzérem a Speciális Nyári Játékokon

Az értelmiségi fogyatékka élők világ versenyén 190 ország több mint 7500 sportolója állt rajthoz.

Oprea Mara személyében, aradi résztvevője is volt a romániai csapatnak. Az aradi úszónak felejthetetlen élményben volt része, hiszen bronzérmet szerzett, emellett két negyedik helyezést ért el: a 4x100 méteres vegyes váltóval a dobogó harmadik fokára állhatott fel, illetve egyéniben a 100 m-es gyors- és hátúszásban is a negyedik, pontszerző helyen végzett – tájékoztatott Lipták Márton, a sportoló edzője.

Cigicsempész a közlekedési rendészet parancsnokhelyettese [FRISSÍTVE]

<em>Hír szerkesztése</em> Cigicsempész a közlekedési rendészet parancsnokhelyettesw [FRISSÍTVE]

Hivatalos tájékoztatást nem adtak még ki az ügyről, de a hírportál szerint nem csempészáruval kapták rajta a rendőrt, hanem azzal gyanúsítják, hogy kapcsolatban állt az alvilággal, és segítette annak üzérkedéseit.

A cikkben emlékeztenek arra, hogy ez a második eset, hogy aradi rendőr keveredik cigarettacsempészetbe, miután korábban az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság parancsnokának volt kabinetvezetőjét bűnösnek találták egy hasonló ügyben.

Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás

<em>Hír szerkesztése</em> Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás

A nyári időszámítás jelenleg a világ több mint száz országában egységesen elfogadott rendszer. A módszer azon alapul, hogy ha a lakosság szokásos ébrenléti ideje megközelítően egybeesik a természetes világosság idejével, akkor kevesebb mesterséges fényt kell használni. A napéjegyenlőséghez közeli tavaszi óraállítást követően már kisebb mértékben csökken a kora esti időszakok terhelése, amikor egy órával később kapcsoljuk fel a villanyt.

Kenyérköltemények a GastroPanon

<em>Hír szerkesztése</em> Kenyérköltemények a GastroPanon

A szervezők tájékoztatása szerint a legjobb ipari technológiával készült kenyér címéért olyan pékségeket képviselő versenyzők jelentkezhettek, akik naponta minimum 500 kilogramm kenyeret állítanak elő. A nyertes alkotást – az élesztőmentes, rozsos pityókás kenyeret – a csíkszentmártoni Bocskor Pékségből Bocskor István készítette. A kenyér ízét és állagát egy különleges kovásznak, a felhasznált természetes alapanyagoknak és az előkeleszítésre és kelesztésre szánt időtartamnak köszönheti. (A további helyezések: 2. Roșu Gabriela – Vel Pitar, Bukarest, 3.

Budapest-Hegyvidékkel és Péccsel is egyeztetnek a programokról

<em>Hír szerkesztése</em> Budapest-Hegyvidékkel és Péccsel is egyeztetnek a programokról

Az aradi és a budapesti XII. kerületi önkormányzat négy éve kötött testvértelepülési szerződést, az együttműködés a kultúra mellett az oktatás, a sport, agazdaság és a környezetvédelem területére terjed ki – tájékoztatott Bognár Levente aradi alpolgármester. Az elöljáró hozzátette, hogy a keddi koncert ingyenes és minden érdeklődőt szeretettel várnak. A vonósegyüttes többek Mozart-, Bartók- és Johann Strauss-darabokat ad elő.

Átadták az Év tortája-díjat az aradi GastroPan kiállításon

<em>Hír szerkesztése</em> Átadták az Év tortája-díjat az aradi GastroPan kiállításon

A háromnapos vásárt Dél-Kelet-Európa legnagyobb szakmai rendezvényének tartják a szervezők és résztvevők egyaránt: utóbbiak 22 országból érkeztek, és több mint 130 standot állítottak. Az ország második legnagyobb kiállítási központjának mindhárom pavilonja foglalt, sőt az emeleti termeket is belakták a gyártók, forgalmazok, pékségek és cukrászatok képviselői.

Egész napos műsort visz vidékre a kamaraszínház

<em>Hír szerkesztése</em> Egész napos színházat visz vidékre a kamaraszínház

A színház közleménye szerint Arad megye 26 magyarlakta szórványtelepülésének bevonásával 11 helyszínre (Kisjenő, Pécska, Kisiratos, Majlát, Kispereg, Simonyifalva, Zerind, Ágya, Nagyiratos, Zimándújfalu, Arad) juttatja el Móricz Zsigmond A Zördög című három egyfelvonásos darabaját, illetve Szente Vajk–Gulyás Levente: A kolozsvári bíró című zenés mesejátékot, valamint kínál interaktív foglalkozást a gyerekeknek és táncházat a felnőtteknek.

NEON: határtalan színházi együttműködés

<em>Hír szerkesztése</em> NEON: határtalan színházi együttműködés

A projekt elsősorban egy online hálózat létrehozását célozza meg egy olyan platform révén, amely offline tevékenységeket is ösztönöz – karavánokat, színházi fesztiválokat és ehhez hasonló művészeti megnyilatkozásokat. A platform a színházi szakma számtalan alkotójáról, intézményéről, színházakról, művészeti iskolákról és egyetemekről, nyári egyetemekről nyújt információt, tájékoztatást.