Értékes döntetlent ért el az UTA a Fekete-tenger partján

UTA

Costache góljával pontot mentettek az aradiak | Fotó: uta-arad.ro

Döntetlent játszott az UTA a Konstancai Farul ellen idegenben, az első osztályú labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának hétfő délutáni meccsén.

Az Ovidiun rendezett derbi mindkét résztvevője arra hajtott, hogy elérje a felsőházi rájátszást jelentő első hat hely egyikét, amelyet a forduló előtt még az UTA foglalt el. Egy győzelemmel az aradi csapat megőrizhette volna ezt a pozíciót, de az első félóra végén távolabb került ettől:

Vînă a tizenhatos széléről lőtte a labdát a vendégek kapujába, és ezzel pillanatnyilag a Farul megelőzte az UTÁ-t.

A második félidőben a Fekete-tenger-parti csapat mintha már elkönyvelte volna a győzelmet, „belekényelmesedett” az előny tudatába, s amikor semmi jel nem utalt arra, hogy a látogatók kiegyenlíthetnek, Barbut letaposták a hazai tizenhatoson, a megítélt tizenegyest pedig Costache magabiztosan értékesítette.

Ezzel a döntetlennel az UTA 29 pontot számlál, és a 8. helyen áll, egy ponttal lemaradva a 6. helytől.

Az aradiak az előző két meccsüket megnyerték a bajnokságban, s közben a Román Kupában is diadalmaskodtak az FCSB ellen.

Superliga, 20. forduló:

  • Farul–UTA 1–1, gólszerzők: Vînă (33.), illetve Costache (77., 11-esből)
  • CFR–FK Csíkszereda 3–1
  • FC Argeș–FC Botoșani 0–0
  • Rapid–Oțelul Galați 0–2
  • Petrolul Ploiești–Kolozsvári Universitatea 0–1
  • Dinamo–Metaloglobus 4–0
  • Hermannstadt–Universitatea Craiova 0–2
  • Unirea Slobozia–FCSB 0–2
Táblázat forrása: digisport.ro

December 20-án, szombaton 20 órától az UTA a Dinamót fogadja.

A rovatból ajánljuk:

A sírból hozta vissza a meccset az UTA, nem remélt pontot szerezve
Az Oțelul két góllal is vezetett, de az aradiak felzárkóztak.
„Újrajátszák” a tavalyi szezon nyitómeccsét: Craiován kezd az új főszponzort bejelentő UTA
A bajnok és kupacímvédő, friss Szuperkupa-győztes ellen lép pályára.
Megnyílt a Gloria Stadion felújított futópályája a nagyközönség előtt
Hátra van még a munkálatok java, többek között a gyep cseréje és egy moduláris lelátó építése.
Izraeli érdeklődés az UTA iránt, a polgármester megerősítette a tárgyalásokról szóló hírt
Egy válogatott játékosa apja puhatolózott a befektetési lehetőségekről.
Megkezdte a bérletárusítást a 2026–2027-es szezonra az UTA
A régi bérletesek megtarthatják helyüket, változatlan áron.