Reményik-emlékünnepség és -szavalóverseny
Reményik Sándor (Kolozsvár, 1890. augusztus 30.–Kolozsvár, 1941. október 24.) költő, a két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja.
A rendezvény programja
10.00 Istentisztelet
Reményik Sándor (Kolozsvár, 1890. augusztus 30.–Kolozsvár, 1941. október 24.) költő, a két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja.
A rendezvény programja
10.00 Istentisztelet
Szabó Szilvia közölte, a kamion török állampolgárságú sofőrje magyar idő szerint hajnali 3 órakor jelentkezett belépésre. A rendőrök a járműben megbújva tizennégy illegális migránst találtak. A csoportból hárman török, a többiek iraki állampolgárnak vallották magukat.
A tehergépkocsi vezetőjével szemben embercsempészés, a határsértőkkel szemben tiltott határátlépés miatt indított eljárást a román határrendőrség – tudatta a százados.
MTI
Az egy-egy hetes oktatáson pécskai, tornyai és kisperegi gazdálkodók vettek részt, két csoportra osztva.
A városháza támogatásával megszervezett tanfolyamra fiatalok, hölgyek és több évtizedes tapasztalattal rendelkező gazdák is jelentkeztek.
Az Arad megyei gazdák felvilágosítását célzó pályázat keretében a támogatási rendszerek mellett szó esett az országos és uniós pályázati lehetőségekről.
A legendás Garabonciás együttes történetéről szóló Garaboniások című könyvet mutatják be április 4-én, csütörökön 18 órától a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében. Közreműködik a szerző, Sarány István, a zenekar volt tagja, Csutak István, Brîndușa Armanca temesvári újságíró, valamint H. Szabó Gyula. A házigazda Bognár Levente arad alpolgármester. A rendezvényen a Garabonciás – Wandering Magicians című lemezről is szó esik.
Arad magyarországi testvértelepülései közül Budapest XII. kerületével a legfrissebb a szerződés. Bár csak négy éve írták alá a megállapodást, az együttműködés, a kulturális csereprogram már kilenc évre nyúlik vissza. Az elöljárók szerint ez idő alatt sikerült tartalmat adni a kapcsolatnak, és megismertetni, ismertebbé tenni egymás településeit a lakosság körében. Az idei programtervezetet kedd este írták alá az aradi városházán, ahol a hegyvidéki Solti György Zeneiskola vonósegyüttese adott kamarakoncertet.
A három nap alatt a nemes hungarikum, a pálinka lesz a figyelem középpontjában. Ráadásul, ebben az időszakban Gyula a pálinka fővárosává lép elő, a főváros kulcsa minden évben megérkezik a fesztivál megnyitójára.
Az Aradi Kamaraszínház által indított Szórvány Kulturális Karaván első állomása Kisjenőben lesz április 8-án, hétfőn – közölte Faragó Péter parlamenti képviselői kisjenői irodájának vezetője, Molnár Ferenc.
Az érsek tájékoztatást adott a miniszterelnöknek a Gyulafehérvári Főegyházmegye aktuális helyzetéről, így a marosvásárhelyi katolikus iskola ügyéről is.
Orbán Viktor és Jakubinyi György a megbeszélésen áttekintette a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség jelenleg zajló, illetve tervezett beruházásait, amelyekhez a magyar kormány a jövőben is kész hozzájárulni; ilyen például a kolozsvári Szent Mihály-templom felújítása.
Az egyik vádlott csendőr, ezért az ügyben a temesvári katonai ügyészség is nyomoz. Az újszentannai Casa Vera gyermeknevelő otthonban élő kislányokat az alkalmazottak férjei, egy csendőr, illetve egy vízforgalmazó vállalatnál dolgozó férfi bántalmazta szexuálisan a gyanú szerint.
Az ügyben március folyamán indult eljárás, amikor az egyik áldozat, egy 14 éves lány jelenlegi nevelőszülei feljelentették a két férfit. A kislány négy évvel korábban volt az említett családi központ lakója, de csak most beszélt a tízéves korában történtekről.
Tavaly jelent meg a kolozsvári Sétatér Kulturális Egyesület gondozásában a Kisiratoson élő és alkotó háromszéki író, Vajda Anna Noémi Hámozottak című könyve. A kötetet április 4-én, csütörtökön az aradi Jelen Házban mutatják be 17 órától.
A könyv a Gutenberg-könyvesboltokban és az aradi Jelen-könyvesboltban kapható, illetve megrendelhető az ideakonyvter.ro honlapon, és hamarosan a bookline-on is vásárolható lesz. Természetesen a könyvbemnutatón is, ahol a szerző dedikál.