„Borban a mulatság, borban a vigasz!”

<em>Hír szerkesztése</em> „Borban a mulatság, borban a vigasz!”

A zsűrinek háromféle vörösbor, két rosé és egy fehér bor közül kellett kiválasztania a legjobbat. A kóstolgatások és elemzések közben a jelenlévők vicces történetekkel szórakoztatták egymást, am jó hangulatúvá tette a közösségi együttlétet.

A pontok összeszámolása közben felkerült az asztalra a finoman bográcsos is, amelyért köszönet jár Ozsvár Andrásnak és Bíró Zoltánnak. A zsűri döntése alapján fölényes győzelmet aratott (88 ponttal) Vékás Zsolt vörösbora, második lett Molnár Ferenc házi vörösbora (67 ponttal), míg a harmadik helyen Bíró Zoltán roséja zárt (65 ponttal).

Iskolatáska a magyar előkészítő osztályosoknak

<em>Hír szerkesztése</em> Iskolatáska a magyar előkészítő osztályosoknak

A Rákóczi Szövetség jóvoltából idén minden Arad megyei magyar előkészítő osztályos kisdiák jó minőségű iskolatáskát fog kapni – közölte a szövetséggel együttműködő Arad megyei RMDSZ-szervezet.

A táskák a napokban megérkeztek, éppen ezért kérik a szülőket, akik magyar előkészítőbe íratja a gyermekét ősztől, hogy ne költsön iskolatáskára. A gyerekek iskolakezdés elött megkapják a táskákat – ígérik.

Több mint háromezer előkészítőst írattak be

<em>Hír szerkesztése</em> Több mint háromezer előkészítőst írattak be

Közülük 2762 gyereket a lakhelye szerinti tankerületbe írattak be, 392 esetben pedig átjelentkezés volt. A tanfelügyelőség tájékoztatása szerint az iskolák igénylése alapján módosítottak a beiskolázási terven, néhány helyütt megnövelték az osztályok számát, másutt csökkentették, de biztosították a véglegesített státusú tanítókat, hogy senki sem marad állás nélkül.

Várják a jelöléseket az elnöki tisztségre

<em>Hír szerkesztése</em> Várják a jelöléseket az elnöki tisztségre

A jelölési dokumentációnak az alapszabályzat értelmében kötelező módon tartalmaznia kell valamelyik helyi vagy kerületi tagszervezetnek, esetleg társult szervezetnek a jelölt személyéről szóló írásos, a jelölő szervezet elnökségének legalább három tagjának aláírásával hitelesített jelölését, vagy legalább 70 egyéni tag aláírásával és személyes adataival ellátott támogatói listát. Az illetőnek csatolnia kell egy nyilatkozatot a jelölés elfogadásáról. Az elnökjelöltnek a tagdíjtatozása rendezett kell legyen.

Összeszedették velük a szotyihéjat

<em>Hír szerkesztése</em> Összeszedették velük a szotyit

A polgármesteri hivatal keddi közleménye szerint a helyi rendőrök vasárnap késő este egy fiatalokból álló társaságra lettek figyelmesek a főutca egy, a Ziridava áruházzal szemközti parkolójában. A csoportból kettőt rajtakaptak, amint napraforgómagot csemegéztek, a héjat pedig a földre köpték – nem kis mennyiségről volt szón, hanem egy egész halom szotyolahéjról!

A rendőrök az igazoltatás után fejenként 1500 lejre bírságolták a húsz és huszonhárom éves fiatalembereket, emellett seprűt és szemetes lapátot nyomtak a kezükbe, és arra kötelezték őket, hogy takarítsák el a szemetet.

Aradon tartják az idei GastroPan kiállítást [AUDIÓ]

<em>Hír szerkesztése</em> Aradon tartják az idei GastroPan kiállítást [AUDIÓ]

Az Arad Megyei Kereskedelmi, Ipar- és Agrárkamara székhelyén tartott hétfői sajtótájékoztatón Gheroghe Seculici elégedettségének adott hangot, hogy Szováta, Marosvásárhely, Nagyszeben, Brassó és Bukarest után Arad látja vendégül a nemzetközi szakmai rendezvényt. Külön megemlítette, hogy nemcsak mindhárom pavilont elfoglalták a kiállítók, de még az emeleti irodák és konferenciatermek is kísérőrendezvényeknek adnak helyet a háromnapos esemény ideje alatt.

„A nézők igényei, de a szakmai szempontok alakították az évadot” [AUDIÓ]

<em>Hír szerkesztése</em> „A nézők igényei, de a szakmai szempontok alakították az évadot” [AUDIÓ]

Ahogy a közönség már megszokhatta az Aradi Kamaraszínháztól, az idei évadban is lesznek neves vendégelőadások, koprodukciók, illetve saját darabok, de műfajilag is nagyon gzadag a repertoár: a komédiától a könnyűzenei koncerteken át a drámáig mindenki megtalálja majd a mag ízlésének megfelelő előadást.

A romániai pápalátogatás programja

<em>Hír szerkesztése</em> A romániai pápalátogatás programja

A szentatya repülőgépe május 31-én, pénteken reggel 8 óra 10 perckor indul a római Fiumicino reptérről, és déli fél 12-kor érkezik a bukaresti Otopeni repülőtérre. Érkezése után a pápa hivatalos fogadáson vesz részt az államelnökkel, a nunciussal és a romániai püspöki konferencia tagjaival. Miután találkozott a román állami méltóságokkal – az államelnökkel és feleségével, illetve a miniszterelnökkel –, Ferenc pápa a Cotroceni-palota Egyesülés termében beszédet tart a világi és egyházi méltóságok, a diplomáciai testület és a civil szervezetek képviselői (300 személy) előtt.