Tárgyalnak az orvosi marihuána engedélyezéséről

Hír beküldése

A Maszol cikke szerint a tárcavezető újságíróknak kijelentette, hogy Sorina Pintea egészségügyi minisztertől értesült arról, hogy a szaktárcánál létrejött egy munkacsoport, amelyik a cannabis orvosi célú használatának engedélyezését dolgozza ki.

„Különösen a rákos megbetegedések kezelésében, illetve az utolsó stádiumban lévő betegek fájdalmának enyhítésében nyújthat segítséget ez” – mondta Teodorovici.

Több mint 2500-an iratkoztak be előkészítőbe

<em>Hír szerkesztése</em> Több mint 2500-an iratkoztak be előkészítőbe

Az Arad Megyei Tanfelügyelőség tájékoztatása szerint március 4-től kezdve 2589 gyereket írattak be a 2019–2020-as tanév előkészítő osztályaiba.

A beiratkozás első szakasza március 22-ig péntekig tart, a szabadon maradó helyekre április 2–8. között lehet jelentkezni.

A tanfelügyelőség becslése – és a tanintézmények beiskolázási terve – szerint ősszel 3800-an kezdik meg a tanévet Arad megyében.

Megkezdődött a próbaérettségi [FRISSÍTVE]

<em>Hír szerkesztése</em> Megkezdődött a próbaérettségi [FRISSÍTVE]

A román nyelv és irodalom írásbeli vizgsával hétfőn megkezdődött az idei próbaérettségi. A felmérőn a 11. és 12. osztályos diákok vesznek részt, Arad megyében az érintett 6233 tanulóból 4886-an jelentek meg – közöltek a megyei tanfelügyelőség.

Kedden az anyanyelvi vizsgákkal folytatódik a próbaérettségi.

FRISSÍTÉS: Kedden a nemzetiségi osztályokba járó 203 diák közül 189-en vettek részt az anyanyelvi próbaérettségin – tájékoztatott a tanfelügyelőség. Sehol nem volt incidens, kizárás sem történt.

Degré Alajos dédunokája volt Lippa vendége [AUDIÓ]

<em>Hír szerkesztése</em> Degré Alajos dédunokája volt Lippa vendége [AUDIÓ]

A lippai Degré Alajos Olvasókör idén januárban, a névadó születésének 200. évfordulóján emléktáblát avatott a Maros-parti városban a márciusi ifjak, a Tízek Társasága néhai tagjának. Az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 171. évfordulóján is megemlékezést tartott az Arad megyei szórványtelepülés maroknyi magyarsága. Az olvasókör március 14-i, múlt csütörtöki ülésére meghívták Degré Alajos dédunokáját, Degré Andrást, aki felolvasást tartott.

Műfű, műfoci

<em>Hír szerkesztése</em> Műfű, műfoci

A papírforma alapján az UTA volt az esélyesebb a másodosztályú labdarúgó-bajnokság szombat délelőtt újaradi meccsén, de a műfüves Motorul-pályán csak műfocit mutattak be a hazaiak. A kiesés elől menekülő nagyváradiak Vasile Pop révén egy akció- és egy tizenegyesgóllal már kettővel vezettek a szünetben. Térfélcsere után sem javult az aradiak játéka, ráadásul a hajrában őjabb büntetőhöz jutottak a vendégek. Sovány vigasz, hogy Bodea kapus hárította a tizenegyest, mert a kipattanó labdát a végrehajtó játékos már kapuba lőtte.

Zorán, Tóték és Svejk Aradon – a kamaraszínház kínálja

<em>Hír szerkesztése</em> Zorán, Tóték és Svejk Aradon – a kamaraszínház kínálja

Az Aradi Kamaraszínház 2019-ben is változatos repertoárral várja a színházkedvelő aradi nézőket – derül ki a sajtónak elküldött évadismertetőből. A decemberig tartó idényben a nagyszínpadi produkciók többsége könnyed kikapcsolódást ígér, a stúdiódarabok közül pedig mindenki ízlése és hangulata szerint válogathat majd.

Nagyszínpad

A nagyszínpadi előadások sorozatát Zorán indítja április 17-én a Kultúrpalotában a „Ti kértétek” című koncertjével.

„Nem engedhetjük meg magunknak az ellenségeskedés luxusát” [AUDIÓ]

<em>Hír szerkesztése</em> „Nem engedhetjük meg magunknak az ellenségeskedés luxusát” [AUDIÓ]

A honatya a forradalmár költő, Petőfi Sándor szavaival fogalmazta meg, hogy a következő generációk iránti felelősség is a szabadságjogok kiharcolása. „Haza csak ott van, hol jog is van. Az ő emlékének, hőseink emlékének, magunknak és a jövő nemzedékének is tartozunk azzal, hogy harcolunk a jogainkért” – fogalmazott. Szerinte ezt a harcot ma már nem fegyverrel kell megvívni, hanem „bátor, okos, elvszerű politizálással”.