Meggyőző játékkal verte meg az UTA a Dinamót az évzáró meccsen

UTA

Alin Roman gólt és gólpasszt jegyzett | Fotó: Facebook/UTA

Magabiztos győzelmet aratott az UTA szombat este hazai pályán a Dinamo ellen, az első osztályú labdarúgó-bajnokság idei utolsó fordulójában.

A bukarestiek kezdték jobban a mérkőzést, Alberto Soro pedig a 21. percben a kapuba talált, ám a gólt les címén érvénytelenítették. Tizenkét perccel később Alin Roman megszerezte a vezetést az UTÁ-nak Marius Coman passzából, így a hazaiak előnnyel vonulhattak szünetre.

Térfélcsere után a Dinamo az egyenlítésért hajtott, a labdabirtoklási arány alapján uralta a meccset, de a valóságban az aradi csapat volt az, amelyik célratörően játszott, veszélyeztette az ellenfél kapuját, szemre tetszetős játékot nyújtott.

A 68. percben Valentin Costache futtából csavarta a labdát a kapus mellett a hosszú sarokba – Alin Roman szolgálta ki önzetlenül a csapatkapitányt – és ezzel beállította a 2–0-s végeredményt.

Lehetett volna nagyobb is a különbség, de az UTA játékosai két nagy gólhelyzetet is elpuskáztak a hajrában.

A szezon eddigi legmeggyőzőbb győzelmének köszönhetően az UTA a SuperLiga 8. helyén áll 32 ponttal. A másik oldalon a Dinamo elszalasztotta az esélyt, hogy az élre álljon.

A bajnokság januárban folytatódik, az UTA jó formában várhatja a folytatást, hiszen Adrian Mihalcea vezetőedző legénysége az utóbbi négy meccséből hármat megnyert és egy döntetlent játszott,

s ha hozzászámítjuk a Román Kupában az FCSB elleni diadalt, akkor máris hosszabb a győzelmek listája.

SuperLiga, 21. forduló:

  • UTA–Dinamo 2–0, gólszerzők: Roman (33.), Costache (68.)
  • FC Botosani–CFR 0–1
  • Metaloglobus–Unirea Slobozia 2–3
  • Otelul Galati–FC Arges 2–1
  • Hermannstadt–Petrolul Ploiesti 1–1
  • Kolozsvári Universitatea–Farul 1–0
  • FCSB–Rapid 2–1
  • Universitatea Craiova–FK Csíkszereda 5–0
Táblázat forrása: digisport.ro

Az UTA január 17-én, szombaton az Unirea Slobozia vendége lesz.

A rovatból ajánljuk:

A sírból hozta vissza a meccset az UTA, nem remélt pontot szerezve
Az Oțelul két góllal is vezetett, de az aradiak felzárkóztak.
„Újrajátszák” a tavalyi szezon nyitómeccsét: Craiován kezd az új főszponzort bejelentő UTA
A bajnok és kupacímvédő, friss Szuperkupa-győztes ellen lép pályára.
Megnyílt a Gloria Stadion felújított futópályája a nagyközönség előtt
Hátra van még a munkálatok java, többek között a gyep cseréje és egy moduláris lelátó építése.
Izraeli érdeklődés az UTA iránt, a polgármester megerősítette a tárgyalásokról szóló hírt
Egy válogatott játékosa apja puhatolózott a befektetési lehetőségekről.
Megkezdte a bérletárusítást a 2026–2027-es szezonra az UTA
A régi bérletesek megtarthatják helyüket, változatlan áron.