„Nem engedhetjük meg magunknak az ellenségeskedés luxusát” [AUDIÓ]

1848-ban a magyar nép azt hitte, hogy ismét kézbe veheti a saját sorsát, maga építheti fel az országát, de a birodalmak összefogtak ellenünk, és megfosztották legszebb álmainkat – mondta a Szabadság-szobornál tartott ünnepi beszédében Faragó Péter parlamenti képviselő, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke az 1848 – 1849-es magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 171. évfordulóján.

A honatya a forradalmár költő, Petőfi Sándor szavaival fogalmazta meg, hogy a következő generációk iránti felelősség is a szabadságjogok kiharcolása. „Haza csak ott van, hol jog is van. Az ő emlékének, hőseink emlékének, magunknak és a jövő nemzedékének is tartozunk azzal, hogy harcolunk a jogainkért” – fogalmazott. Szerinte ezt a harcot ma már nem fegyverrel kell megvívni, hanem „bátor, okos, elvszerű politizálással”.

„Kevesen maradtunk itt, Aradon, a végeken. Nem engedhetjük meg magunknak, a közöny, széthúzás, az ellenségeskedés luxusát” – vélte Faragó Péter.

A rendezvényen felolvasták a román kormányfő üzenetét is, végezetül elhelyezték az emlékezés koszorúit a Szabadság-szobor talapzatánál. Az ünnepség közben megjelent a téren, a Szabadság-szoborral átellenben lévő román hősi emlékműnél a hét folyamán a vértanúk emlékét gyalázó, a szobor lebontását és Magyarországra száműzését követelő, szélsőséges Noua Dreaptă Párt helyi szervezetének tagjai (összesen kilencen), akik egy román trikolórt feszítettek ki, de a megemlékezők tudomást sem vettek róluk.

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, nincs köze a „kiszáradáshoz”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.