A forradalom kitörésének 36. évfordulójára emlékeznek Aradon

Tóth Sándor

Tóth Sándor özvegye, Nóra a férje aradi emlékoszlopánál 2018-ban | Fotó: Pataky Lehel Zsolt

December 21. és 23. között több helyszínen is emlékeznek Aradon az 1989-es rendszerváltó forradalom eseményeire. Idén a forradalom egykori főszereplője, Valentin Voicilă színész nélkül zajlanak az események, a rendszerváltás emblematikus alakja ugyanis a közelmúltban elhunyt.

1989. december 15-én a Tőkés László temesvári református lelkész melletti szimpátiatüntetés, az erőszakos kilakoltatása elleni csendes tiltakozás jelentette a kommunista diktatúra elleni tömeges lázadás szikráját. A magyar református hívekhez nemzetiségre és felekezeti hovatartozásra tekintet nélkül mások is csatlakoztak, a megmozdulás pedig a Nicolae Ceaușescu diktátor nevével fémjelzett rendszer elleni népfelkeléssé terebélyesedett.

A hivatalos román történetírás igyekszik kisebbíteni Tőkés és hívei szerepét, de nagyon sok még élő szemtanú tudja, honnan és mikor indult a romániai forradalom.

Aradon 1989. december 21-én vonultak utcára a tömegek. Sokan életüket is adták a szabadságért: 24 aradi vagy Aradhoz kötődő áldozata volt az akkori zűrzavaros eseményeknek. Ennek ellenére 2014-ben a Ponta-kormány megfosztotta Aradot a mártírvárosi státustól.

Aradon hunyt el az 1989-es forradalom egyetlen magyarországi áldozata:

Tóth Sándor hódmezővásárhelyi kamionsofőr, aki segélyszállítmányokkal tartott Temesvárra, amikor 1989. december 23-án éjjel az aradi várhíd lábánál halálos lövés érte.

Máig sem derült ki, hogy kik vonhatók felelősségre ezért.

Tóth Sándor emlékét márványtábla és kopjafa őrzi halála helyszínének közelében, a Maros-parti sétánynak azt a szakaszát is róla nevezték el hivatalosan. Minden évben koszorút helyeznek ott el Hódmezővásárhely és Arad önkormányzatainak képviselői, illetve a forradalmárszervezetek, és természetesen Tóth Sándor özvegye is.

Az aradi megemlékezések programja

2025. december 21., vasárnap

  • 7.40: egykori Óragyár (Cocorilor u.), hősök emlékműve
  • 8.05: Strungul esztergapadgyár (Victoriei út)
  • 8.20: UTA téri új ortodox templom, gyászmise
  • 9:00: Felsőtemető, hősök fedeles keresztjének megkoszorúzása
  • 9.45: főtér, hősök keresztjének megkoszorúzása
  • 17:00: főtér, hősök emlékműve
Áldozatok emléktáblája az egykori esztergapadgyár falán | Fotó: Pataky Lehel Zsolt

2025. december 22., hétfő

  • 12:00: Arad Megyei Rendőr-főkapitányság előtti emlékmű megkoszorúzása
  • 13.00: emlékezés a városháza dísztermében Valentin Voicilă színészre, az aradi forradalmi események vezéralakjára, aki idén ősszel 65 éves korában hunyt el
Valentin Voicilă 2014-ben, a 25. évfordulón | Fotó: Pataky Lehel Zsolt
  • 14.00: főtér, hősök emlékműve, katonai tiszteletadás, köszöntők, koszorúk elhelyezése
  • 15.15: aradi helyőrség, váraljai emlékmű, koszorúzás katonai tiszteletadással

2025. december 23., kedd

  • 12:00: Tóth Sándor, a romániai forradalom egyetlen magyarországi áldozata kopjafájának megkoszorúzása a Maros-parton, a váraljai (Decebal) híd aradi hídlábának közelében

A rovatból ajánljuk:

Egyesület alakul az arad-hegyaljai történelmi borvidék megmentése érdekében
Az összefogástól a vállalkozások forgalmának növelését és a turizmus fellendülését remélik.
Ingyen parkoló a Szabadság-szobor szomszédságában
A városháza tervei szerint később többszintes parkolóházat építenek oda.
Háromnapos ünnepre hívnak a Pécskai Magyar Napok
A programban helyet kapnak a fiatalok, a néptánc, a hitélet és természetesen a Szent Iván-napi tűzugrás is.
Szent Iván-éji tűzugrás Aradon
Hagyományőrzés és sportvetélkedők.
106 évvel ezelőtt írták alá a trianoni békediktátumot [AUDIO]
Magyarország elveszítette területének és lakosságának mintegy kétharmadát.
Egy hullámhosszon: rádióamatőr-találkozót tartanak Pécskán
Huszonkettedik alkalommal találkoznak a régió rádióamatőrjei, határon innen és túl.