Várják a jelöléseket az elnöki tisztségre

Az RMDSZ Arad megyei szervezetének közleménye szerint már be lehet nyújtani a jelöléseket és a jelentkezéseket a megyei elnöki tisztségre.

A jelölési dokumentációnak az alapszabályzat értelmében kötelező módon tartalmaznia kell valamelyik helyi vagy kerületi tagszervezetnek, esetleg társult szervezetnek a jelölt személyéről szóló írásos, a jelölő szervezet elnökségének legalább három tagjának aláírásával hitelesített jelölését, vagy legalább 70 egyéni tag aláírásával és személyes adataival ellátott támogatói listát. Az illetőnek csatolnia kell egy nyilatkozatot a jelölés elfogadásáról. Az elnökjelöltnek a tagdíjtatozása rendezett kell legyen.

A jelölési határidő április 3., a dokumentációt az RMDSZ Arad megyei szervezetének székházában lehet benyújtani hétfőtől csütörtökig 9–17, pénteken 9–13 óra között.

A tisztújító küldöttgyűlést április 26-án 10 órától tartják a Jelen Házban.

A jelenlegi elnök, Faragó Péter parlamenti képviselő, akit először 2015-ben választottak meg, majd 2017-ben megerősítettek tisztségében, korábban bejelentette, hogy indul egy újabb mandátumért.

A tisztújítás alkalmával alapszabályzat- és programmódosításra is lesz lehetőség. A módosító javaslatokat szintén április 3-ig lehet benyújtani a székházban. Mindkét dokumentumot megtalálják a megyei szervezet internetes honlapján (itt és itt).

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, nincs köze a „kiszáradáshoz”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.