Cigicsempész a közlekedési rendészet parancsnokhelyettese [FRISSÍTVE]

A péntekről szombatról virradó éjjel az Aradi Bíróság mellé rendelt ügyészség nyomozói őrizetbe vették az aradi közlekedési rendőrség parancsnokhelyettesét, Sergiu Mârzát – adta hírül a specialarad.ro ügyészségi forrásokra hivatkozva.

Hivatalos tájékoztatást nem adtak még ki az ügyről, de a hírportál szerint nem csempészáruval kapták rajta a rendőrt, hanem azzal gyanúsítják, hogy kapcsolatban állt az alvilággal, és segítette annak üzérkedéseit.

A cikkben emlékeztenek arra, hogy ez a második eset, hogy aradi rendőr keveredik cigarettacsempészetbe, miután korábban az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság parancsnokának volt kabinetvezetőjét bűnösnek találták egy hasonló ügyben.

A rend aradi őrei az utóbbi években sok szégyenfoltot ejtettek az egyenruhán: tavaly az önkormányzatnak alárendelt aradi helyi rendőrség ügynöke ellen emeltek vádat embercsempészet miatt, 2016-ban pedig az aradi határrendészet nyolc tagját gyanúsították szintén embercsempészettel.

FRISSÍTÉS: Az ügyészség szóvivője azt nyilatkozta, hogy a rendőr egy furgont vezetett, melyben 220 karton – 200 ezer lej összértékű – csempészett cigit szállított. Bár időközben megszabadult a bizonyítékoktól, a rendőröknek sikerült elfogniuk, majd kihallgatniuk, végül úgy döntöttek, 24 órás őrizetbe veszik. A nap folyamán kezdeményezni fogják az előzetes letartóztatását.

 

A rovatból ajánljuk:

Két járműbe rejtőzve próbált meg kijutni az országból Nagylaknál 16 bevándorló
Egy román és egy bolgár sofőr jelentkezett ellenőrzésre Romániában, illetve Bulgáriában bejegyzett járművével, amelyeket tüzetesen átvizsgálva a határrendészek összesen 16 potyautasra bukkantak a szállított áru között.
Tömegbalesetet okozott egy 74 éves autóvezető, aki belehalt a sérüléseibe
Egy jobbkanyarban a kisautó átsodródott a szemközti sávba.