Megkezdődött a beiratkozás az érettségi vizsgákra

<em>Hír szerkesztése</em> Megkezdődött a beiratkozás az érettségi vizsgákra

Az oktatási minisztérium honlapján közzétett menetrend szerint az érettségi írásbeli vizsgái június 28-án kezdődnek a román nyelv és irodalommal, 29-én a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból, 30-án a választott tantárgyból, július elsején pedig – a nemzetiségi osztályok diákjai számára – anyanyelvből és irodalomból mérik fel a végzősök tudását.

Az eredményeket július 5-én 12 óráig teszik közzé, az óvásokat ugyanaznap 12 és 18 óra között lehet benyújtani. Az óvások elbírálása utáni végleges eredményeket július 9-én ismertetik.

Halálos motorbaleset történt Hegyalján

<em>Hír szerkesztése</em> Halálos motorbaleset történt Hegyalján

Az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a motorkerékpáros a Bor útján haladt Világos irányából Gyorok felé, és Kovászi közelében egy enyhe balkanyarban kisodródott az útról, majd nekiütközött egy hídfőnek. 

A tájékoztatás szerint az aradi férfi a helyszínen életét vesztette.

Hozzátetteék, hogy még tart a baleset körülményeinek pontos kivizsgálása.

Szigorítják a közrendvédelmi intézkedéseket a merénylet után

<em>Hír szerkesztése</em> Szigorítják a közrendvédelmi intézkedéseket a merénylet után

Tóth Csaba, a megye prefektusa ezt azért látta szükségesnek, mert ilyen súlypos bűncselekmény még nem történt a városban, mint ahogy az egyik vállalkozóval végeztek, ráadásul az elkövetők szabadlábon vannak.

„A város és a megye polgárai megnyugodhatnak, minden közrendvédelmi intézkedést megtettünk. Bűncselekmények történtek korábban is, de hasonló súlyú még soha nem volt Aradon. A rendőrség és a csendőrség járőrözik, és a szokásos feladataik mellett többlet tevékenységeket végeznek a közrend fenntartása érdekében” – mondta vasárnap Tóth Csaba.

Sajtóhírek: ezért robbanthatták fel az aradi vállalkozó autóját

<em>Hír szerkesztése</em> Sajtóhírek: ezért robbanthatták fel az aradi vállalkozó autóját

A nyomozást a legfőbb ügyészség gyilkossági csoportja vette át, tekintettel „az ügy súlyosságára és társadalmi hatására”; a fővárosi bűnüldözők még szombat kora délután megérkeztek Aradra egy belügyminisztériumi helikopterrel. A gyanú szerint minősített emberölés történt, a specialarad.ro portálnak név nélküli nyilatkozó rendőrségi források szerint ugyanis kizárt, hogy a gépkocsi műszaki hiba miatt menet közben felrobbanhatott volna (legfeljebb kigyullad – tették hozzá).

Helyezése alapján indulhatna a kupaselejtezőn az UTA, mégsem teheti

<em>Hír szerkesztése</em> Helyezése alapján indulhatna a kupaselejtezőn az UTA, mégsem teheti

Az élvonal újonca már az előző fordulóban bebiztosította bennmaradását az 1. Ligában, az Ilfov megyei kiszállás inkább a hazaiaknak volt tétre menő, mert ők versenyt futottak az Astrával a kiesés elkerüléséért (végül a giurgiui csapat – 2016 bajnoka – egy 90+6. percben kapott góllal veszített, és búcsúzott az első osztálytól).

Első ízben műtötték ki egy szervdonor szívét Aradon

<em>Hír szerkesztése</em> Első ízben műtötték ki egy szervdonor szívét Aradon

A tájékoztatás szerint egy 30 éves agyhalott nő szívét és több más szervét műtötte ki egy aradi, bukaresti, kolozsvári és marosvásárhelyi specialistákból álló csapat.

Előzőleg a fiatal nő hozzátartozói beleegyezésüket adták, hogy a menthetetlen rokonuk szerveit életmentő műtétekhez használják fel. A nő szívét Marosvásárhelyre szállították, egy szívátültetésre váró páciens kapja meg; a fővárosi Fundeni Klinikai Intézetbe a máját és a szaruhártyáját vitték, a kolozsvári veseklinika a veséjét kapta meg, míg a térd kondíliuma és az ín a bukaresti Colentina-kórházba került.

FRISSÍTVE – Felrobbant egy autó Aradon, egy személy meghalt [VIDEO]

<em>Hír szerkesztése</em> FRISSÍTVE – Felrobbant egy autó Aradon, egy személy meghalt [VIDEO]

A helyszínre kiérkezett tűzoltók húsz perc alatt eloltották a tüzet, ekkor találták meg a holttestet a kiégett járműben. Az Arad megyei rendőr-főkapitányság sajtóosztálya közölte, hogy az áldozat egy 66 éves, aradi férfi, aki a közelben lakott.

A detonáció olyan erejű volt, hogy több tömbházlakás ablakát is betörte. Más sérülés nem történt.

A rendőrség szerint bűnügyi nyomozók, az Országos Kriminalisztikai Intézet szakemberei és tűzszerészek is vizsgálódnak a helyszínen.

Jávor Pálról szól a szombati Promenád az M5-csatornán

<em>Hír szerkesztése</em> Jávor Pálról szól a szombati Promenád az M5-csatornán

Született őstehetség, izgalmas, bohém személyiség húzódik Jávor Pál tragikus sorsa mögött. A harmincas évek férfiideálja eredetileg újságírónak készült, mert minden helyzetben az igazságot kereste – végül azonban a színészetben találta meg önmagát. Pályája során több mint hetven filmben szerepelt, melyeket Európa-szerte, sőt még Egyiptomban is vetítettek a filmszínházak.