Kialakult egy gyanúsítotti kör az aradi autórobbantás ügyében

Kialakult egy gyanúsítotti kör a halálos áldozattal járó szombat reggeli aradi autórobbantás ügyében – közölte az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság.

Livia Pescar szóvivő szerint az Országos Eendőr-főkapitányság szakemberei is részt vesznek a nyomozásban, amelyet az Arad megyei törvényszéki ügyészség vett át. Kialakult egy gyanúsítotti kör, megvizsgálják a térfigyelő kamerák felvételeit, és a holttestet is szakértői vizsgálatnak vetik alá – tette hozzá.

MInt megírtuk, szombat reggel felrobbant egy autó Aradon az Aurel Vlaicu sugárúti Profi szupermarket parkolójában. A járműben egy elszenesedett holttestet találtak a tűzoltók. A rendőrség azt gyanítja, hogy az autóba időzített bombát tettek. A nyomozáshoz közel álló források szerint az áldozat egy ismert helyi üzletember, a 66 éves Ioan Crişan, aki az egykori nagyiratosi kendergyár területén haltenyészetet működtetett.

Szemtanúk szerint az áldozat egy közeli kávézóból jött ki, beült az autóba, amely indítás után nem sokkal felrobbant. A detonációtól néhány lakás ablaka is betört.

Egy térfigyelő kamera rögzítette a robbanás előtti pillanatokat:

 

A rovatból ajánljuk:

Elkapták egy peregi vadkenderültetvényt tulajdonosát [VIDEO]
Egyesek megpróbálták eltüntetni a bizonyítékokat, ami súlyosbító körülménynek számít.
Több bűncselekménnyel gyanúsítják az állami egyetem korábbi rektorát
Szolgálati jellegű bűncselekmények és hamisítás gyanújával indult eljárás Ramona Lile ellen.
Kiégett egy mikrobusz a körgyűrűn
Ketten megsérültek a vasárnap este, a régi hőerőmű szomszédságában történt tűzesetben.
Nagyszabású razzia a dél-erdélyi autópályaszakaszon [VIDEO]
Sok gyorshajtót is lekapcsoltak Déva és Nagylak között.