Arad a Határtalan Napok idei vendége

kamaraszínház

A 497 című előadással nyitja meg a miskolci vendégjáték sorát a kamaraszínház

Határon túli magyar művészek kerülnek reflektorfénybe a Miskolci Nemzeti Színház Határtalan Napok című rendezvényén. Idén Arad kultúrája és az Aradi Kamaraszínház áll a november 5. és 7. között zajló fesztivál fókuszában.

A Határtalan Napok, az intézmény egyik legjelentősebb fesztiválja minden évben egy határon túli város magyar kulturális értékeit mutatja be a miskolci közönségnek. Idén Arad képviselteti magát színházzal, irodalommal és képzőművészettel. Az Aradi Kamaraszínház változatos műfajokban lesz jelen a fesztiválon – közölte az aradi társulat.

Táncszínházi performance, bravúros monodráma Harsányi Attilával, jó versek remek színészekkel és élő zenével, és egy sziporkázóan humoros one-woman show Kézdi Imolával

– ezeket láthatja többek között a miskolci közönség.

November 5-én, csütörtökön az Aradi Kamaraszínház és a Békéscsabai Tabán Táncegyüttes közös táncszínházi előadását, a 497 című produkciót láthatják az érdeklődők. A díjnyertes előadás táncdramatikus eszközökkel mutatja be négy romániai fiatal kálváriáját.

November 6-án, pénteken két időpontban is szerepel a programban az Aradi Kamaraszínház Kean című többszörösen fesztiválgyőztes produkciója Harsányi Attilával a főszerepben és Tapasztó Ernő rendezésében. Harsányi Attila színművész bravúros teljesítményét, valamint a Kean monodrámát több díjjal is jutalmazta a szakmai zsűri az elmúlt színházi évadban, többek között a tatabányai MOST FESZT-en, a debreceni OSZT-on és a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján is. 

November 7-én, szombaton az elmúlt száz év erdélyi költészetének versei kapnak főszerepet az E-líra 100 című verses összeállításban. Éder Enikő, Tapasztó Ernő, Harsányi Attila, Tege Antal és Borsos Pál, az E-líra 100 című „verses szeánsz” művészei költői kalandozásra hívják a nézőket, akik felidézhetnek költőket, hangulatokat, régi verseket vagy akár felfedeznek újakat és gyönyörködhetnek az erdélyi magyar költészetben.

A Határtalan Napok záróelőadására november 7-én, szombaton este kerül sor, amikor a nézők megtekinthetik az Aradi Kamaraszínház egyik legnépszerűbb produkcióját, a Shirley Valentine című one-woman-showt. Willy Russell darabjában Kézdi Imola Jászai Mari-díjas, többszörös UNITER-díjas színésznő lép színpadra, hogy páratlan színpadi humorával és intelligenciájával Shirley szerepében szabadon beszéljen elnyomásról, nőiségről, múló időről. 

A színházi előadások mellett Arad egy képzőművészeti kiállítással is készül a miskolci nézőknek. A Határtalan Napok programsorozatot november 5-én, szerdán Simó Margit aradi képzőművész Dante-illusztrációit mutatják be a színház Nézőtéri Társalgójában Miskolcon.

A rovatból ajánljuk:

Fergeteges és szívbe markoló békéscsabai vendégjáték a Valahol Európában
A világháborúban otthonukat vesztett gyerekek különös közösséget alkotnak.
Ady szerelmei az Aradi Kamaraszínházban
A budapesti Sensum Arts Színház produkciója a Déryné Program révén jut el Aradra.
„Nem tudsz te semmit” – Kövér Péter el- és mellébeszélései új kötetben
A Németországban élő szerző október 28-án mutatja be legújabb könyvét Aradon.
Vígjáték és musical az Aradi Kamaraszínház műsorán
Október 26-án és 27-én várják a közönséget a Bábszínházban, illetve a nagyszínházban.
Filmtettfeszt: a Magyar Film Napjai Aradon
A filmkaraván az ország több mint 15 városában zajlik párhuzamosan.