Több mint hét kilogramm kannabiszt találtak egy nemzetközi autóbuszjáraton Nagylaknál

drog

Lefoglalták az árut | Fotó: politiadefrontiera.ro

A Nagylaknál szolgálatot teljesítő határrendészek az Arad Megyei Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat (DIICOT) rendőreivel közösen, nyomozóügyészek irányításával egy 21 éves férfit tartóztattak fel a magyar–román határon, aki több mint hét kilogramm kannabiszt próbált becsempészni az országba egy Spanyolországból érkező nemzetközi autóbuszjárat utasaként.

A fiatalembert október 13-án, kedden vették őrizetbe, miután előző este, az országba való belépéskor tetten érték. 

A hatóságok megállapították, hogy a több mint hét kilogramm kannabiszt értékesítésre szánta – számolt be közleményben az aradi határrendészet és a megyei rendőr-főkapitányság.

Az ügyészek kedden a gyanúsított előzetes letartóztatására tettek indítványt az Arad Megyei Törvényszék bírájánál, 30 napos időtartamra. 

A rovatból ajánljuk:

Több mint száz kutyát kínzott meg, nyolc állat elpusztult
Tömeges állatkínzás miatt állítanak bíróság elé egy nőt, aki Muszkán és Garbán kegyetlenkedett.
Kiégett egy vasúti kocsi az iltői állomáson
Négy vonat közlekedését érintette, volt, amelyik 220 perc késést halmozott fel.
Hívatlan vendég Vingán: méretes kígyót találtak egy ház udvarán [VIDEO]
A hőségben gyakrabban fordulhatnak elő vadon élő állatok a háztartások közelében.
RO-Alert ébresztette az aradiakat kedd hajnalban – ezért adták ki a riasztást [VIDEO]
Sikerült megakadályozni, hogy a lángok átterjedjenek a közeli benzinkútra.
Halálos baleset történt a Maros völgyében
Az elsősegélynyújtás ellenére sem tudták megmenteni a mikrobusz sofőrjét.
Több tonna állateledelt mentettek ki a tűzoltók az égő kamionból
Az Arad és Temesvári közötti autópályán gyulladt ki.