Sajtóhírek: ezért robbanthatták fel az aradi vállalkozó autóját

Helyi hírportálok szerint egy gyanús csempészcigaretta-szállítmányhoz kapcsolható annak a vállalkozónak a halála, akinek az autója szombat reggel robbant fel egy aradi szupermarket parkolójában, miután a férfi beült, és beindította a járművet.

A nyomozást a legfőbb ügyészség gyilkossági csoportja vette át, tekintettel „az ügy súlyosságára és társadalmi hatására”; a fővárosi bűnüldözők még szombat kora délután megérkeztek Aradra egy belügyminisztériumi helikopterrel. A gyanú szerint minősített emberölés történt, a specialarad.ro portálnak név nélküli nyilatkozó rendőrségi források szerint ugyanis kizárt, hogy a gépkocsi műszaki hiba miatt menet közben felrobbanhatott volna (legfeljebb kigyullad – tették hozzá).

A Digi24.ro arról írt, hogy az első vizsgálatok alapján puskapor nyomait fedezték fel a hátsó ülésen. A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) kizárta a terrorcselekmény lehetőségét, sokkal valószínűbb, hogy leszámolás történt.

A 66 éves Ioan Crișan az Aradhoz közeli Nagyiratos község közigazgatási területén lévő egykori kendergyárban működtetett haltenyészetet: afrikai harcsával kereskedett, de a közelmúltban krokodilok nevelésével is próbálkozott, ugyanis a hüllők húsa iránt nagy a kereslet az előkelő éttermek konyhái részéről.

A helyi román sajtó szerint az ő telephelyére szállították azt a kamiont a rendőrök, amelyet május 24-én állítottak meg igazoltatásra Mondorlakon, és amelynek a rakterében 600 rekesz, összesen több mint 323 ezer doboz zárjegy nélküli cigarettát találtak. A sofőr elmenekült a helyszínről, hátrahagyva csapot-papot, és a hírportálok megjegyzik, hogy a rendőröknek azóta sem sikerült kézre keríteniük, illetve kideríteniük, hogy kié a teherautó – vagy legalábbis „érdekesnek” találják, hogy a csempészfogásról kiadott közlemény óta az aradi rendőrség hallgat az ügyről.

A hétfői közlemény szerint a kamiont „egy cég telephelyére szállították”, amíg a vizsgálatok tartanak, de azt nem írták, hogy hová, ám a helyi sajtó szerint Ioan Crișan vállalkozásáról van szó. A specialarad.ro felidézte, hogy néhány éve 300 ezer eurót loptak el Crișan cégének a széfjéből, de az üzletember nem tett feljelentést.

Ioan Crișan az Arad Megyei Tanács korábbi nemzeti liberális párti alelnöknek, a jelenleg parlamenti képviselő Sergiu Bîlceának a volt apósa. Bîlcea a politikai karrierépítés előtt saját szállítmányozási cégét vezette.

A rovatból ajánljuk:

Magyarországi kamionsofőr gázolt halálra egy robogóst Aradon
Az áldozat nem rendelkezett jogosítvánnyal.
Furgonba rejtőzött migránsokat füleltek le Nagylaknál
Az autópálya- és az országúti határátkelőnél is illegális „kivándorlókat” találtak.