Tóth Csaba: a mezőgazdasági összeírás nem ellenőrzés [AUDIO]

<em>Hír szerkesztése</em> Tóth Csaba: a mezőgazdasági összeírás nem ellenőrzés [AUDIO]

A legalább 15 ár kerttel rendelkező kisgazdáktól a nagy agráripari vállalatokig számba veszik a földterületet, a gépparkot, az állatállományt. A fő cél a következő tíz év agrárpolitikája és vidékfejlesztési stratégiája kidolgozásának a megalapozása, hiszen a statisztikai adatok sokat számítanak majd az európai uniós költségvetésből a mezőgazdasági támogatásokra fordítható összegek elkülönítésére.

Az UTA is csatlakozik az oltáskampányhoz

<em>Hír szerkesztése</em> Az UTA is csatlakozik az oltáskampányhoz

Mészár Sándor, a patinás aradi klub újjáalapítója elmondta, hogy május 22-én, szombaton 10 órától – a közegészségügyi hatóságokkal és a prefektúrával együttműködve – megnyitják a Neuman Ferenc Arénában az ideiglenes oltóközpontot, ahol az érdeklődők előjegyzés nélkül megkaphatják a vakcinát. Várják a szurkolókat, a szimpatizánsokat, a kölyök- és serdülőcsapatok játékosainak a szüleit, és a jelenlévők találkozhatnak a játékosokkal, az edzői stábbal, illetve a klub veterán tagjaival.

Június elsején kezdődik a strandszezon

<em>Hír szerkesztése</em> Június elsején kezdődik a strandszezon

A strandidény megnyitását a jövő hónaptól tervezik, de az illetékese előre bocsátották, hogy ez nagy mértékben függ a koronavírus-járvány alakulásától, ekként az országos és a megyei vészhelyzeti bizottságok jóváhagyásától.

A régi, használaton kívüli gyerekmedencéből görprakot alakítanak ki a gördeszka és a görkorcsolya szerelmeseinek – mondta a polgármester. Călin Bibarț szerint kevés befektetéssel biztonságos pálya alakítható ki, és villanyvilágítással látják el a létesítményt, hogy sötétedés után is használható legyen.

Ilyen lesz a következő két hét időjárása

<em>Hír szerkesztése</em> Ilyen lesz a következő két hét időjárása

A Bánságban és a Körösök vidékén a következő napokban hűvös lesz az idő, 17–21 Celsius-fokos nappali maximumokkal és 7–11 fokos éjszakai minimumokkal. Május 20. körül még ennél is hűvösebb lehet. A levegő május 23–24. közül kezd melegedni, a hónap végén a nappali átlag 22–26, az éjszakai 10–13 fok körül alakul. Légköri instabilitás, nagy hozamú zivatarok előfordulhatnak.

Pályázati lehetőség aradi civil szervezeteknek

<em>Hír szerkesztése</em> Pályázati lehetőség aradi civil szervezeteknek

A sajtóközleményben hangsúlyozzák, május 26-ig, szerdán 17 óráig nyújthatják be a hivatalosan bejegyzett, jogi személyiséggel rendelkező civil szervezetek a pályázataikat a kulturális központhoz (Arad, Revoluției/Forradalom sgt. 97. sz. 4-es lakrész).

Versenysport, kultúra és ifjúság kategóriában lehet pályázni, aradi székhelyű egyesületek igényelhetnek a megyeszékhelyen szervezett programjaikhoz vissza nem térítendő költségvetési támogatást.

Elbukták a másodosztályú selejtezőt az Arad megyei csapatok

<em>Hír szerkesztése</em> Elbukták a másodosztályú selejtezőt az Arad megyei csapatok

A 3. Liga 8. csoportjának győztese, a Lippai Şoimii a Szeben megyei Nagydisznódi Măgura fogadta szombaton, s bár az első félidőben vezetett – és továbbjutásra állt – a Maros-parti csapat, térfélcsere után a vendégek egyenlítettek, és összesítésben jobbnak bizonyultak. A lippaiak a Facebook-oldalukon azt írták, hogy a május 8-i első meccsről a keret 17 játékosa vékony- és vastag-bélgyulladással (enterokolitisszel) tért haza, amiből nem sikerült felgyógyulni, ez pedig rányomta bélyegét a teljesítményükre.

Nem várták a diákok a visszatérést az iskolába [AUDIO]

<em>Hír szerkesztése</em> Nem várták a diákok a visszatérést az iskolába [AUDIO]

Eddig a járványügyi intézkedések miatt csak az elemi osztályosok, illetve a végzős osztályok (a 8., 12., 13. osztályok, illetve a szakmunkásképzők utolsó évfolyamai) járhattak be a tanintézményekbe, a többiek internetes távoktatásban vettek részt.

A nagy többség október eleje óta nem találkozott személyesen az osztálytársaival és a tanáraival. Sokan közülük azonban úgy vannak vele, hogy a nyári szünetig hátralévő bő egy hónapra már felesleges volt visszajönniük a tanintézmények fali közé.

Nyert és bebiztosította bennmaradását az UTA

<em>Hír szerkesztése</em> Nyert és bebiztosította bennmaradását az UTA

A várakozásokkal ellentétben mégsem lehettek nézők az új Neuman Ferenc Arénában, mert bár a kormányhatározat szerint május 15-től korlátozott számban látogathatják a meccseket a szurkolók – koronavírus elleni védőoltással vagy negatív Covid-19-teszttel, nem jelent meg a sport- és az egészségügyi minisztérium közös rendelete, ami a konkrét szabályokat rögzít.