Nyert és bebiztosította bennmaradását az UTA

Egygólos győzelmet aratott az UTA hazai pályán a Medgyesi Gaz Metan ellen az első osztályú labdarúgó-bajnokság alsóházi rájátszásának vasárnap kora délutáni meccsén, s ezzel bebiztosította bennmaradását az élvonalban.

A várakozásokkal ellentétben mégsem lehettek nézők az új Neuman Ferenc Arénában, mert bár a kormányhatározat szerint május 15-től korlátozott számban látogathatják a meccseket a szurkolók – koronavírus elleni védőoltással vagy negatív Covid-19-teszttel, nem jelent meg a sport- és az egészségügyi minisztérium közös rendelete, ami a konkrét szabályokat rögzít. Erről az UTA egy szombati közleményben számolt be, hozzátéve, hogy a helyi hatóságok minden igyekezete ellenére sem sikerült megkapni a kapunyitási engedélyt, pedig az aradi klub 2000 ingyenes gyorstesztet is a drukkerek rendelkezésére bocsátott volna.

Így zárt kapuk mögött kezdődött meg a piros-fehérek szezonbeli utolsó hazai meccse, amelyen a házigazdákat egy ponttal megelőző Gaz Metan volt az ellenfél. Az első félidő viszonylag kiegyenlített játéka nem hozott gólt, de térfélcsere után nem sokkal Hora egy baloldali beadást próbált meg értékesíteni fejjel, a labda kipattant a bal kapufa tövére, de Antal estében a hálóba kotorta.

A vezető találat meghozta az UTA önbizalmát, és Bálint László vezetőedző tanítványai szinte egykapuztak a medgyesiek ellen. Albu, Roger és Tomozei révén ziccereket is kihagytak a hazaiak – illetve Pleșca védett ihletett formában –, így maradt az egygólos győzelem, aminek köszönhetően az UTA egy fordulóval a bajnokság vége előtt bebiztosította bennmaradását az élvonalba (mint tudjuk az aradi csapat újoncként játszott a legjobbak között, tavaly nyáron 12 év szünet után jutott fel az első osztályba).

A hétvégén az is eldőlt, hogy a Politehnica Iași a következő idényt a másodosztályban kezdi meg.

  • 1. Liga, alsóházi rájátszás (a kiesés elkerüléséért), 8. forduló: UTA–Medgyesi Gaz Metan 1–0, gólszerző: Antal (50.).

További eredmények:

  • Chindia Târgovişte–FC Viitorul 0–2
  • Politehnica Iași–AFC Hermannstadt 0–1
  • Astra Giurgiu–FC Voluntari 0–3
  • FC Argeș–Dinamo 1–2
Táblázat: digisport.ro

Az UTA május 19-én, szerdán 18.30-tól az FC Voluntari vendége lesz.

Felsőházi rájátszás (a bajnoki címért), 8. forduló:

  • Academica Clinceni–FC Botoşani 4–3
  • Universitatea Craiova–Kolozsvári CFR 1–3
  • Sepsi OSK–FCSB 2–2
Táblázat: digisport.ro

 

A rovatból ajánljuk:

Túl nagy falat volt a „szebeni szalámi”
Kétgólos vereséget szenvedett az UTA hazai pályán a Hermannstadtól.
Kötelező UTA-győzelem a sereghajtó ellen
Élre álltak az aradiak – az alsóházi rájátszásban.
Jenei Imre 87 éves lett
Játszott az UTÁ-ban, a Steauával edzőként BEK-et nyert.