Huszonöt fős migránscsoportot tartóztattak fel a román–magyar határon

<em>Hír szerkesztése</em> Huszonöt fős migránscsoportot tartóztattak fel a román–magyar határon

A csoport gyalog közeledett a határhoz, amikor a román határőrök igazoltatták őket. Mivel nem tudták megindokolni jelenlétüket a térségben, bekísérték őket a határrendészet székhelyére. Mint kiderült, a csoport 20 tagja Afganisztánból, 3 Pakisztánból, 2 pedig Líbiából származik. A legfiatalabb 14, a legidősebb 27 éves, és korábban valamennyien menedékjogot kértek a román államtól.

Minden, amit csak adnak

<em>Hír szerkesztése</em> Minden, amit csak adnak

Az Aradi Kamaraszínházzal koprodukcióban színpadra vitt darab rendezője Tege Antal. A társadalmi szatíra három nő kalandos utazását követi végig, akik Nyugatra indulnak, hogy kitörjenek szűk világukból. Az előadás az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával jött létre.

Megyei tanács: elindultak a törökországi charterjáratok

<em>Hír szerkesztése</em> Megyei tanács: elindultak a törökországi charterjáratok

Az idegenforgalmi ügynökségek által működtetett charter-járatok hetente háromszor, hétfőn, csütörtökön és pénteken szállnak fel, a cél pedig a török Riviéra, Antalya. A koronavírus-járvány miatt a Romániából beutazóknak oltási igazolást kell felmutatniuk (mindkét dózis felvételét és a másodiktól eltelt 14 napot kell igazolniuk), ennek hiányában 72 óránál nem régebbi molekuláris PCR-, vagy 48 óránál nem régebbi antigén gyorsteszt eredményét kell magukkal vinniük (utóbbit akkreditált laboratórium kell kiállítsa, nem fogadják el a gyógyszertári, otthon elvégzett tesztek eredményét).

Aradi futballdinasztia tagját szerződtette menedzsernek az UTA

<em>Hír szerkesztése</em> Aradi futballdinasztia tagját szerződtette menedzsernek az UTA

Az új vezető a csapat legendás játékosának, az örökös házi gólkirály Brosovszky Lászlónak az unokaöccse, akinek az édesapja, Tibor is meghatározó labdarúgója volt a városnak. Nagyapja, Brosovszky Antal pedig az 1945-ben alapított UTA történetének első gólszerzője!

Brosovszky Attila korábban vízilabdázott, tagja volt az 1990-es évek ezüst- és bronzérmes Arad Astra pólócsapatnak, pályafutása befejezése után pedig nemzetközi vízilabdabíró lett.

Templombúcsú a minoritáknál

<em>Hír szerkesztése</em> Templombúcsú a minoritáknál

A arad-belvárosi Páduai Szent Antal tiszteletére felszentelt templomban a minorita szerzetesek közössége és a hívek június 13-án, vasárnap ünneplik a templombúcsút.

A szentmisék rendje a következő: 8 órakor szentmise német nyelven, 9 órakor szentmise magyar nyelven, 10.30 órakor plébániai nagymise, 11.30 órakor liliomszentelés és a gyermekek megáldása, 12 órakor szentmise romén nyelven, 18.30 órakor liliomszentelés és a gyermekek megáldása, 19 órakor ünnepélyes búcsús szentmise.

Útra kelt a III. Szórvány Kulturális Karaván

<em>Hír szerkesztése</em> Útra kelt a III. Szórvány Kulturális Karaván

Kisjenő volt az első állomása az Aradi Kamaraszínház III. Szórvány Kulturális Karavánjának. Június 7-én délben az óvodások és kisiskolások megtöltötték a helyi kultúrház termét. A gyermekek és pedagógusaik jókedvvel és őszinte örömmel fogadták a Vitéz László és az elátkozott malom című élőszereplős vásári bábjátékot, amely Kemény Henrik művei alapján született meg Tapasztó Ernő rendezésében.

Pénteken kezdődik a 16. foci-Eb

<em>Hír szerkesztése</em> Pénteken kezdődik a 16. foci-Eb

Michel Platini, az európai szövetség (UEFA) korábbi elnöke a szervezet fennállásának 60. évfordulójára különleges, az egész földrészen átívelő tornát álmodott meg, amely Magyarországnak is esélyt kínált a rendezésre. Budapest 2014 szeptemberében el is nyerte a társházigazda szerepét: a 2019 novemberében átadott Puskás Aréna három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek ad majd otthont (akárcsak a bukaresti Nemzeti Aréna, csakhogy a román válogatott nem kavilifikálta magát a döntő tornára).

Újabb lazításokkal, de meghosszabbították a veszélyhelyzetet

<em>Hír szerkesztése</em> Újabb lazításokkal, de meghosszabbították a veszélyhelyzetet

Szombattól kezdődően 200-ra emelték a magánrendezvényeken (lagzikon, keresztelőkön) engedélyezett maximális beltéri létszámot azzal a kikötéssel, hogy a résztvevőknek védettséggel kell rendelkezniük, vagyis megkapták a koronavírus elleni oltást, az utóbbi három hónapban átestek a betegségen, vagy friss negatív teszttel igazolják védettségüket és mindenkinek legalább két négyzetméteres helyet kell biztosítani.

Szülőföldön magyarul: majdnem megtízszerezték az egyetemisták támogatását

<em>Hír szerkesztése</em> Szülőföldön magyarul: majdnem megtízszerezték az egyetemisták támogatását

A programban azok a szülők igényelhetnek nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatást, akiknek a gyermekei Magyarország határain kívül magyar tannyelvű óvodában, iskolában tanulnak vagy választható tantárgyként tanulják a magyart. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által meghirdetett pályázat értelmében minden magyarul tanuló gyermek, fiatal 22 400 forint értékű támogatást kap, amelyet a szülők pályázat benyújtásával igényelhetnek.