Megyei tanács: elindultak a törökországi charterjáratok

Csütörtöktől elindultak a törökországi turistajáratok az aradi repülőtérről – adta hírül közleményében az intézményt fenntartó megyei önkormányzat.

Az idegenforgalmi ügynökségek által működtetett charter-járatok hetente háromszor, hétfőn, csütörtökön és pénteken szállnak fel, a cél pedig a török Riviéra, Antalya. A koronavírus-járvány miatt a Romániából beutazóknak oltási igazolást kell felmutatniuk (mindkét dózis felvételét és a másodiktól eltelt 14 napot kell igazolniuk), ennek hiányában 72 óránál nem régebbi molekuláris PCR-, vagy 48 óránál nem régebbi antigén gyorsteszt eredményét kell magukkal vinniük (utóbbit akkreditált laboratórium kell kiállítsa, nem fogadják el a gyógyszertári, otthon elvégzett tesztek eredményét).

Figyelem! A román külügyi tárca honlapján olvasható tájékoztatás szerint az utasokat a repülőtéren szúrópróba-szerűen koronavírus-tesztnek vethetik alá, és amennyiben pozitív eredmény születik, az illetőt 14 napra karanténba helyezik (ha 10 nap múlva negatív tesztje lesz, feloldják a vesztegzárat). továbbá azt is tudni kell, hogy a visszaút során a repülőtér vezetősége vagy a légitársaság új negatív koronavírus-teszthez kötheti a becsekkolást.

Márciusban az Arad Megyei Tanács azt ígérte, hogy idén június 4-től a görög tulajdonban lévő Lumiwings légitársaság fog menetrend szerinti repülőjáratokat működtetni Arad és Észak-Olaszország között, de erről egyelőre semmi hír.

A rovatból ajánljuk:

Átlépte a 10 lejes lélektani határt a benzin ára
A romániai autósok naponta mintegy 71 millió lejjel többet fizetnek üzemanyagért, mint egy évvel korábban, ennek csaknem fele pedig adóként és jövedéki adóként az államhoz kerül. Szeptember végén a Brent nyersolaj hordónkénti 105 dollár körül mozog a világpiacon.
Csigérszőllősőn épül az első romániai községi villamos és hőerőmű
Borosjenő és Pankota távfűtésében is szerepet vállalhat.
Termelői piacot rendeznek a hétvégén a Szabadság téren
A kétnapos vásárban 21 aradi és Arad megyei termelő kínálja portékáit.
Tánczos Barna: Románia a juhexport tilalmának feloldását kéri az Európai Bizottságtól [AUDIO]
A mezőgazdasági miniszter aránytalannak tartja a kényszerintézkedéseket.
Talaj. Víz. Jövő. Magyar gazdafórum a klímaadaptív gazdálkodásról
A mezőgazdaság jövője azon is múlik, hogyan bánunk a talajjal és a vízzel ma.
Idén is sok kiállítóval és gazdag programkínálattal várja a látogatókat az Agromalim
Péntektől vasárnapig tartják a 36. nemzetközi mezőgazdasági vásárt.