Júniustól ismét lesznek menetrend szerinti repülőjáratok Aradról

Június 4-től ismét indítanak menetrend szerint repülőgépjáratokat Aradról Olaszországba – jelentették be szerdán a megyei önkormányzat és a repülőtér vezetői közös sajtótájékoztatójukon.

Legutóbb kilenc éve volt rendszeres járat Arad és Olaszország között, akkor Verona volt a cél, de azóta több próbálkozás ellenére sem sikerült Aradra csábítani egyik légitársaságot sem. Idén a görög tulajdonban lévő Lumiwingsszel kötöttek szerződést, aminek értelmében a vállalat Arad és olaszországi bázisa, Forli között üzemeltet majd hetente járatokat – mondta Iustin Cionca megyei tanácselnök.

Az illetékesek emlékeztettek, hogy 2016-ban, az autópálya-építés miatt átmenetileg zárva volt a reptér, amelynek a kifutópályáját ráadásul meg is rövidítették akkor. Az elmúlt években több légitársasággal folytak tárgyalások, de csak néhány charterjáratot sikerült indítani Aradról Törökországba, egy utazási iroda jóvoltából.

Közzétette: Consiliul Judetean Arad – 2021. március 10., szerda

Ovidiu Moșneag, a reptér igazgatója szerint készen állnak a Emilia-Romagna tartományba tartó, illetve az onnan érkező gépek indítására és fogadására – különben, a repülőtér személyzete állandó készenlétben van, mintha „élesben” dolgoznának, minden eshetőségre felkészülve (teherszállítás olykor még adódik, emellett a közeli reptereket is ki kell szolgálni rossz idő esetén). A létesítmény néhány éve felújításon esett át, de tovább szeretnék modernizálni és fejleszteni.

Hogy pontosan hány járat lesz, azt még nem tudni, de azt közölték, hogy egy 139 és egy 168 férőhelyes repülőgépet helyeznek majd üzembe. Az igazgató szerint a légitársaság már áprilistól indította volna a járatokat, de a koronavírus-járvány ellen hozott előírások miatt ez csak júniustól lehetséges. A vállalat arra számít, hogy a turizmus és a nyugati országrészben tevékenykedő olasz befektető üzleti célú utazásai fenntartják majd a járatokat – mondta Ovidiu Moșneag.

A rovatból ajánljuk:

Több mint 30 százalékkal drágult a tojás, és nem várható árcsökkenés
Globális jelenség, aminek oka a termelési költségek emelkedése és a piaci ellátási zavarok.
Új gyár nyitja meg kapuit Borosjenőben, 500 munkahelyet teremtve
Többek között vezérlőket, távirányítókat és tápegységeket gyárt a németországi Limoss.
Bezárja borosjenői gyárát az Aptiv, ezer embernek kell más munka után néznie
Az amerikai vállalat a termelést Borosjenőből az Európai Unión kívülre helyezi át.
Felavatták az ország egyik legnagyobb napelemparkját Kisjenőben
Több mint 50 hektáron terül el, de csak saját használatra termel áramot.
Az adóemelés ellenére sem csökkent az államháztartási hiány
Az első nyolc hónapban a kiadások 86,36 milliárd lejjel haladták meg a bevételeket.
Már 500 szarvasmarhát kellett levágni leukózis miatt
Arad megyében 167 gócpontot találták, és már több mint ezer beteg állatot tartanak nyilván.