Elballagtak a pécskai 2-es számú Általános Iskola végzősei

Csütörtökön reggel tartották a pécskai 2-es számú Általános Iskola nyolcadikosainak évzáró ünnepségét.

Mivel a főépület felújítás alatt áll, a helyszín rendhagyó, de nagyon találó volt: a ballagásra az iskola közelében lévő Szentháromság-parkban került sor, a Nepomuki Szent János szobor lábánál, a díszfák árnyékában.

A 22 végzős a parkon keresztül, énekelve érkezett, Gál Magdolna és Szabó András osztályfőnökök kíséretében. A végzősöket hetedikes társaik és rokonaik mellett Bacsilla Eszter igazgató, Antal Péter polgármester, ft. Czeglédi Ferenc c. esperes plébános, Mircea Popa ortodox pópa, a napközi vezetője, Engi Márta aligazgató, illetve Bacsilla Sándor volt iskolaigazgató várták.

A program közös imával kezdődött, utána az igazgatónő és a polgármester is gratulált a végzősöknek életüknek eme szép napján, további sok sikert kívánva tanulmányaikban.

Az osztályfőnökök ezután díjazták a legjobb tanulókat. A magyar tannyelvű osztályban az első díjat Salamon Szófia kapta, az évfolyamelső pedig Berce Denisa lett (VIII B.), 10-es átlaggal. A végzősök nevében az évfolyamelső, illetve Tóth Roland és Hegyes Ákos búcsúztak el az iskolától, tanáraiktól, társaiktól, majd a hetedik osztályok képviselői is szót kaptak.

A ballagás csoportkép készítésével és további fotózással ért véget a római katolikus templom melletti parkban.

 

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, nincs köze a „kiszáradáshoz”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.