Felborult egy trélert vontató autó a sztrádán

<em>Hír szerkesztése</em> Felborult egy trélert vontató autó a sztrádán

A személygépkocsi – amely egy utánfutót húzott – fejtetőre állt a manővertől, amelyről nem tudni, mitől következett be. A balesetben csak anyagi kár keletkezett, a 64 éves Dolj megyei sofőr nem sérült meg. Rajta kívül senki sem tartózkodott a járműben, és másik autóval sem ütközött.

A gépkocsivezetőt megszondáztatták, de a műszer nem mutatott alkoholfogyasztást. A baleset körülményeit vizsgálja a rendőrség.

Aradon született a magyar líra legelégikusabb költője [AUDIO]

<em>Hír szerkesztése</em> Aradon született a magyar líra legelégikusabb költője [AUDIO]

Az utókor „méla, halkszavú költőként” emlegeti az újságíróként, szerkesztőként és műfordítóként is jelentős életművet maga után hagyó Tóth Árpádot, aki kisgyerekként elkerült szülővárosából Debrecenbe, ahol végül is rabul ejtette az irodalom.

Aradon azonban próbálják a köztudatban tartani, hogy ott látta meg a napvilágot.

Pontot szerzett az UTA idegenben

<em>Hír szerkesztése</em> Pontot szerzett az UTA idegenben

Az aradiak több nagy helyzetet is kihagytak a meccsen, így be kellett érniük egy ponttal.

A válogatott vb-selejtezői miatt két hét szünet következik, utána az alapszakasz visszavágóival folytatódnak az 1. Liga küzdelmei, az UTA Konstancán, a Farulnál vendégeskedik majd.

Az UTA 24 ponttal az 5. helyen áll.

  • 1. Liga, 15 forduló: CS Mioveni–UTA 0–0

További eredmények:

Elkapták a másfél kilométer vasúti kábelt lopó színesfémtolvajokat

<em>Hír szerkesztése</em> Elkapták a másfél kilométer vasúti kábelt lopó színesfémtolvajokat

Az ópálosi és konopi illetőségű, 23 és 50 év közötti gyanúsítottakat szerdán vették őrizetbe, de az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság csak péntek délután számolt be a történtekről. A nyomozati anyag szerint az elkövetők idén augusztus 8-án, illetve október 2. és 14. között több alkalommal vasúti kábeleket loptak el a milovai-máriaradnai és a berzovai vasútállomásokról.

Összesen 1560 méter huzallal és 57 ezer lejjel károsították meg a vasúti társaságot.

Vasárnaptól piros listára kerül Magyarország

<em>Hír szerkesztése</em> Vasárnaptól piros listára kerül Magyarország

Ennek értelmében a román hatóságok – néhány kivétellel – csak azoknak adnak mentesítést a határátkelőhelyeken a karantén-kötelezettség alól, akik megkapták a koronavírus elleni oltás mindkét adagját (vagy az egykomponensű Janssen-vakcinát), és legalább 10 nap eltelt az immunizálás óta. Felmentést ad a betegségen való átesés hitelt érdemlő igazolása is (legkevesebb 14, legtöbb 180 napnak kell eltelnie a felépüléstől). Ezek igazolására az úgynevezett Covid-igazolványt kell felmutatni.

A tanintézetek személyzetének átoltottságától függ a jelenléti oktatás [FRISSÍTVE]

<em>Hír szerkesztése</em> A tanintézetek személyzetének átoltottságától függ a jelenléti oktatás [FRISSÍTVE]

A tanügyminiszter arról tájékoztatott a televíziókban élőben közvetített sajtónyilatkozatában, hogy az október 29-i adatok alapján az ország tanintézményeinek 54 százalékában meghaladta a pedagógusok koronavírus elleni oltási aránya a megszabott küszöbértéket. Cîmpeanu szerint a 2,93 millióból 1,8 millió tanuló fizikailag jelen lehet az oktatási intézményekben, a többiek online tanulnak egyelőre. 

Továbbra is ártámogatásra szorul a távfűtés [AUDIO]

<em>Hír szerkesztése</em> Továbbra is ártámogatásra szorul a távfűtés [AUDIO]

A megyeszékhely kasszájából költségvetés-módosítással elkülönített összeg csak ideiglenes megoldást jelent. Călin Bibarț aradi polgármester szerdai sajtótájékoztatóján közölte: reménykeltő az a kormányfői bejelentés, miszerint az önkormányzatok állami támogatást fognak kapni a hőenergia előállítási árának támogatására. Arad 37 millió lejre számít – tette hozzá az elöljáró.