Újabb fesztiválon a kamaraszínház előadása

Hír beküldése

Csokonai Vitéz Mihály Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak című színdarabja lesz az egyedüli magyar nyelvű produkció a XXV. InterFest Nemzetközi Stúdiószínházi Fesztiválon, amelynek visszatérő vendége az Aradi Kamaraszínház. A házigazda pitești Alexandru Davila Színház mellett a stúdiószínházi seregszemlén részt vesz a bukaresti Komédia Színház és a târgoviștei Tony Bulandra Színház, valamint külföldről a Satiricus Ion Luca Caragiale Nemzeti Színház képviselteti magát a Moldovai Köztársaságból.

Belehalt sérüléseibe az elgázolt biciklis

<em>Hír szerkesztése</em> Belehalt sérüléseibe az elgázolt biciklis

Az autót egy 28 éves szintei fiatalember vezette, és Kisjenő irányából tartott hazafelé. A kerékpáron egy 64 éves kisjenő asszony ült, és olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházba szállítás közben meghalt.

A tájékoztatásból nem derülnek ki egyéb részletek. A gépkocsivezetőt megszondáztatták, az eredmény negatív volt – tették hozzá. A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított eljárást.

FRISSÍTVE – Kiégett egy autó a világosi úton [VIDEO]

<em>Hír szerkesztése</em> FRISSÍTVE – Kiégett egy autó a világosi úton [VIDEO]

A sofőrnek és utasának idejében sikerült kimenekülniük a járműből – tájékoztatott az Arad Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) szombat délelőtt.

Tűzoltó- és mentőautó is érkezett a helyszínre, de súlyos személyi sérülés nem történt. A lángokat 20 perc alatt eloltották, de a jármű teljes egészében kiégett.

A rendőrség szombat délelőtti tájékoztatása szerint az autót egy 40 éves világosi férfi vezette, utasa egy 20 éves nő volt. A gépjármű vezetője elvesztette uralmát az autó felett, ami nekütközött egy hídfőnek, ettől meg felborult.

December 4-től január 10-ig tart a karácsonyi vásár

<em>Hír szerkesztése</em> December 4-től január 10-ig tart a karácsonyi vásár

A rendezvény december 4-től jövő január 10-ig tart, a városi díszkivilágítást december 5-én kapcsolják fel, de a járványhelyzet miatt idén eltekintenek a nagyszabású ünnepségtől. Ez nem jelenti azt, hogy a Mikulás nem ajándékozza meg a kisgyerekeket, ugyanis az önkormányzat 5600 ajándékcsomagot készített elő, amelyet az ígéret szerint eljuttatnak az óvodásokhoz és kisiskolásokhoz.

Megnőtt a várakozási idő az autópálya-határátkelőhelyen

<em>Hír szerkesztése</em> Megnőtt a várakozási idő az autópálya-határátkelőhelyen

Az Arad megyei határrendészet tájékoztatása szerint a magyar hatóságok új számítógépes rendszerének üzembe helyezése, illetve a román nemzeti ünnep alkalmából adott szabadnapokat külföldön eltölteni szándékozók miatt torlódás alakult ki a Nagylak II. néven is emlegetett határátkelőhely kilépő oldalán, mint a teher-, mind a személyforgalom számára fenntartott sávokon.

Adventi koszorúkészítést tartottak a ségai plébánián

<em>Hír szerkesztése</em> Adventi koszorúkészítést tartottak a ségai plébánián

A latin eredetű szó – adventus – eljövetelt jelent. A karácsonyig tartó négy hét alatt az egyház tiltja az esküvők, zajos mulatságok szervezését, a hívek böjtölve, testben és lélekben megtisztulva készülnek a Megváltó születésének ünnepére.

Advent első vasárnapja egyben az új egyházi év kezdete. A római katolikus templomokban a szentmise keretében meggyújtják a koszorúba tűzött első gyertyát, amit az elkövetkező három vasárnapon egy-egy újabb követ, hét közben pedig hajnali misén, rorátén vesznek részt a hívek.

Enyhítés: tarthatók fesztiválok, korlátozott számban meccsre is járhatunk [FRISSÍTVE]

<em>Hír szerkesztése</em> Enyhítés: tarthatók fesztiválok, korlátozott számban meccsre is járhatunk [FRISSÍTVE]

Az új rendelkezések egy része a december elsejei román nemzeti ünnephez kapcsolódik. Lehetővé tették, hogy a közönség részvételével tartsák meg a hagyományos katonai parádékat: az egy óránál nem hosszabb rendezvényeken Bukarestben legfeljebb 400-an, a megyeszékhelyeken pedig legfeljebb 200-an vehetnek részt, azzal a feltétellel, hogy a – beoltottságot vagy a fertőzésből az utóbbi fél évben történt kigyógyulást tanúsító – zöld igazolvánnyal rendelkezzenek.

Elütött a vonat egy afgán fiatalt Németságnál

<em>Hír szerkesztése</em> Elütött a vonat egy afgán fiatalt Németságnál

A vizsgálatok során kiderült, hogy az áldozat egy 19 éves afgán fiatalember, aki súlyosan megsérült, és eszméletlenül vitték kórházba. A szerelvény, amely elütötte, Újaradról indult és Temesvár irányába tartott.

A rendőrség gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával indított vizsgálatot. Megpróbálják kideríteni a baleset körülményeit, és azt is megnézik, hogy az áldozat jogszerűen tartózkodott-e az országban.

A fiatal állapotáról nem közöltek részleteket.

Munkaszüneti napot tartanak hétfőn

<em>Hír szerkesztése</em> Munkaszüneti napot tartanak hétfőn

A miniszterelnök elmondta: a munkaszüneti nap nem jár majd azoknak a közalkalmazottaknak, akiknek a munkahelyén a tevékenység folytonosságát biztosítani kell. A kormányfő arra kérte a pénzügyminisztérium és más érintett minisztériumok alkalmazottait, hogy november 29-én is dolgozzanak, vegyenek részt a költségvetés-kiigazítás lebonyolításában.

Mivel november 30. és december elseje hivatalos munkaszünet nap, várható volt, hogy hétfőn is szünnapot rendelnek el, így a hétvégével együtt ötnapos mini-vakáció kezdődik a közszférában.

Értelemszerűen tanítási szünet is lesz.