Meggyújtották az első gyertyát a pécskai adventi koszorún [AUDIO]

Folytatva a 2017-ben bevezetett szokást, a Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület szervezésében idén is meggyújtották a pécskai városháza elé állított adventi koszorún az első gyertyát.

A koronavírus-járvány és a terjedése ellen bevezetett szigorítások miatt a karácsonyi ünnepvárás időszakának kezdetén szűk körben gyújtották meg a békét jelképező gyertyát a koszorún advent első vasárnapján.

Antal Péter polgármester családtagjai jelenlétében a déli harangszókor gyújtotta meg az első gyertyát, és kitartást, jó egészséget, kellemes ünnepeket kívánt a város minden lakójának.

A következő három vasárnap sorrendben Tóbiás-Csíki Emőke református lelkipásztor, majd a pécskai Rózsafűzér Társulat egyik képviselője, végül Pál József Csaba temesvári római katolikus megyéspüspök gyújtja meg a gyertyákat.

Balta-Taics Tünde, az egyesület elnöke elmondta, hogy mivel atagok és a hívek nem lehettek jelen, az „adventi hírnökök” üzenetét a koszorú mellett lévő táblán olvashatják el magyar és romány nyelven.

A helyszínen Pataky Lehel Zsolt készített riportot a Temesvári Rádió Magyar adása számára. Hallgassa meg:

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, nincs köze a „kiszáradáshoz”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.