Bármilyen oltást elfogadnak a román hatóságok a határon

<em>Hír szerkesztése</em> Bármilyen oltást elfogadnak a román hatóságok a határon

Ez azokat érinti különösképpen, akik Magyarországon kapták meg a vakcinát, és nem az Európai Unió által elfogadott négy oltás valamelyikét, hanem például a Magyarországon használt Szputnyikot és Sinopharmot vették fel – ők is karanténmentesen léphetik át a román határt.

Cseke Attila elmondta: amennyiben valakinek az illető ország egészségügyi hatósága által kibocsátott papíralapú vagy digitális oltási igazolványa van az illető ország nyelvén és angolul, függetlenül attól, hogy milyen veszélyességi besorolású országból érkezik, karanténkötelezettség nélkül léphet be Romániába.

Felborult egy terepjáró, egyik utasa meghalt

<em>Hír szerkesztése</em> Felborult egy terepjáró, egyik utasa meghalt

A baleset a Zarándi-hegységben lévő Keszend (Chisindia) és Pajzs (Păiușeni) között történt. A járműben egy 40 éves férfi és egy 10 éves kisfiú is tartózkodott, ők könnyebb sérülésekkel megúszták. Azt egyelőre nem közölték, hogy ki vezette a gépkocsit.

A helyszínre mentőhelikoptert is küldtek, de az áldozat életét nem tudták megmenteni. Nehezítette a mentést, hogy a 30 éves férfi beszorult a kocsi alá.

A rendőrség még vizsgálja a baleset körülményeit.

Sárga zónás lett Magyarország, karanténba kerülnek az oltatlan beutazók

<em>Hír szerkesztése</em> Sárga zónás lett Magyarország, karanténba kerülnek az oltatlan beutazók

A bizottság az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) október 11–24. közötti adatait vette alapul az új lista megállapításakor, és az ebben az időszakban ezer lakosra jutó fertőzések aránya szerint sorolta be az országokat. Az 1,5 és 3 ezrelék közötti értékek számítanak sárga zónásnak, így Magyarország is 2,2 ezrelékkel.

A romániai szabályozás szerint a Magyarországról beutazóknak karanténba kell vonulniuk, kivéve az alábbi kategóriákba tartozóknak:

Mindenszentek ünnepe és halottak napja az aradi egyházközségekben

<em>Hír szerkesztése</em> Mindenszentek ünnepe és halottak napja az aradi egyházközségekben

Aradon november 1-ején16 órakor a Felsőtemetőben (Cimitirul Eternitatea UTA) és az Alsótemetőben (Cimitirul Pomenirea) megemlékezést tartanak.

Arad – Mosóczy-telep

Október 31-én Szilvás-Kádastelepen 8.30 órakor szentmise. November 1-ején 10.30 órakor szentmise a Mosóczy-telepi templomban, 12 órakor szertartás a helyi temetőben. November 7-én Szilvás-Kádastelepen 8.30 órakor requiem az elhunytak lelki üdvéért.

Arad – Mikelaka és Öthalom, temetői szertartások

Begyűjtik a metszésből származó gallyakat, ágakat Pécskán

<em>Hír szerkesztése</em> Begyűjtik a metszésből származó gallyakat, ágakat Pécskán

Az őszi nagytakarítás Pécskán és a hozzá tartozó falvakban négy hétig tart, november 1–26. között.

Ezalatt az önkormányzat alkalmazottai eljutnak minden hétfőn a 100-as kerületbe és a 2-es utcára, keddenként a 200-as kerületbe és az 1-es utcára, szerdánként a 300-as és az 500-as kerületbe, csütörtökönként a 400-as kerületbe és a 3-as utcára, minden pénteken pedig Tornyára és Szederhátra.

A sertéspestjárvány az importnak kedvez [AUDIO]

<em>Hír szerkesztése</em> A sertéspestjárvány az importnak kedvez [AUDIO]

A járvány közel 370 ezer állatot érint, vagyis a rendelkezések értelmében ennyi sertés esetében rendeltek el kényszervágást.

Mindezek ellenére nem kell attól tartani, hogy nem lesz az üzletek polcain disznóhús: a boltok, főleg a multinacionális élelmiszerüzlet-láncok eddig is főleg importárut kínáltak, hiszen a romániai sertésfogyasztás 70-80 százalékát behozatalból fedezik. A sertéspestis-járvány pedig továbbra is az importőrök üzleti előnyét növeli.

Pataky Lehel Zsolt összeállítása a Temesvári Rádió Magyar adása számára készült. Hallgassa meg:

Sima UTA-győzelem a sereghajtó otthonában

<em>Hír szerkesztése</em> Sima UTA-győzelem a sereghajtó otthonában

Az aradiak esélyesként léptek pályára az Ilfov megyeiek otthonában, hiszen a múlt idényben még a felsőházi rájátszásban szerepelt Academica eddig egyszer sem nyert a mostani szezonban.

A látogatók Hora átemelős góljával szereztek vezetést a 21. percben, és az első félidő végéig még kétszer betaláltak: Miculescu és a duplázó Hora egyaránt a hazaiak kapusa, Dobre „hozzájárulásával” juttatta a labdát a kapuba.

Térfélcsere után az UTA sem erőltette a támadásokat, és az eredmény már nem is változott, és az aradiak 23 ponttal a bajnokság 6. helyére léptek előre.

Huszonhat menedékkérő próbált átszökni a határon

<em>Hír szerkesztése</em> Huszonhat menedékkérő próbált átszökni a határon

A 21 és 34 közötti férfiak nem tudták megindokolni, hogy mit keresnek ott. Feltehetően az alkalomra vártak, hogy a zöldhatáron át Magyarországra szökjenek, majd onnan Nyugat-Európa felé folytassák az útjukat.

A migránsok pakisztáni, bangladesi és indiai állampolgárok, és a vizsgálatok során kiderült, hogy korábban menedékjogot kértek Romániában – írta a határrendészet a hétfői közleményében.

A hatóságok visszakísérték őket a befogadóállomásokra.