Halálos gázolás történt Zerénden [FRISSÍTVE]

Elütött egy személygépkocsi egy 49 éves nőt hétfőn reggel hét óra előtt az Arad és Bihar megye határán lévő Nagyzerénd község központjában. Az áldozat belehalt sérüléseibe – tájékoztatott az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság.

Az autót egy 64 éves újfazekasvarsándi illetőségű férfi vezette a rendőrség közleménye szerint. Azt is közölték, hogy az áldozat nem a kijelölt gyalogátkelőhelyen akart átmenni az úttesten. a látási viszonyokat rontotta a kora reggeli esős idő is.

A gépkocsivezetőt megszondáztatták a helyszínen, az eredmény negatív lett.

A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indított vizsgálatot.

FRISSÍTÉS: A rendőrségi közleményben eredetileg azt írták, hogy 72 éves volt az áldozat, de déltájban pontosítottak, és közölték, hogy 1972-es születésű volt, tehát 49 éves.

A rovatból ajánljuk:

Holtan találtak egy nemi erőszakért fogvatartott elítéltet a börtöncellájában
Búcsúlevelet hagyott hátra a 31 éves férfi, akit több mint 16 évre ítéltek.
Öt jármű ütközött össze éjjel az autópályán, hét embert kórházba szállítottak
Tizenkét személy volt érintett a balesetben, közülük sokan orvosi ellátásra szorultak.
Több mint hét kilogramm kannabiszt találtak egy nemzetközi autóbuszjáraton Nagylaknál
A 21 éves fiatalembert őrizetbe vették, és javasolták 30 napos előzetes letartóztatását.
Több mint száz kutyát kínzott meg, nyolc állat elpusztult
Tömeges állatkínzás miatt állítanak bíróság elé egy nőt, aki Muszkán és Garbán kegyetlenkedett.
Kiégett egy vasúti kocsi az iltői állomáson
Négy vonat közlekedését érintette, volt, amelyik 220 perc késést halmozott fel.