
Az óvások előtti eredmények szerint a résztvevők 74,3 százaléka vizsgázott sikeresen az idei érettségin, míg tavaly 76,4 százalékos volt a sikerességi arány ebben a szakaszban. A Csiky Gergely Főgimnáziumban mind a 32 idei végzős sikeresen diplomázott.

Tíz napon belül kell a kormány névsorával és programjával a parlament elé járulnia bizalmi szavazásra.

A parajdi bányakatasztrófa nyomán megnőtt a sókoncentráció.

A kulturális és a templomfelújítási keret 10 százalékát a magyarság használhatja fel.

Az árusítást és reklámozást is betiltják a kórházak és iskolák egy kilométeres körzetében.

Csak egy pont választja el a hatodik helytől.

Teljesítették a fuvarozók egyik követelését.

Ötmillió euró vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak.

Aki még nem nyitott számlát, megteheti.

200 és 400 euró közötti összegeket kaptak.

Háromszor játszott a magyar válogatottban.

Ekkor az „Isten előtti meghajlás jeleként” lemondunk szokásainkról.