Külön forgalmi sávokat alakítottak ki a határátkelőkön az uniós rendszámú kamionoknak

Kamionok kilométeres sora a nagylaki autópálya-határátkelő előtt | Archív felvétel

Kamionok kilométeres sora a nagylaki autópálya-határátkelő előtt | Archív felvétel

A hazai fuvarozók egyik követelését teljesítve Románia külön forgalmi sávokat hoz létre közúti határátkelőin az uniós rendszámmal rendelkező kamionoknak – jelentette be a pénteki kormányülésen Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az első elkülönített forgalmi sáv csütörtökön nyílt meg a Calafat–Vidin román–bolgár határátkelőnél, péntektől pedig – a két Magyarországgal gyorsforgalmi összeköttetést teremtő határállomáson – a Nagylak–Csanádpalota, illetve a Nagyszántó (Bors II)–Nagykereki autópálya-átkelőn is elkülönített forgalmi sávokon közlekedhetnek az EU-ban regisztrált járművek. „Hamarosan sor kerül a Giurgiu és Rusze közötti határátkelőre is, és ily módon a mi fuvarozóinknak elsőbbségük lesz az ukrajnai vagy török fuvarozókkal szemben” – mutatott rá a román miniszterelnök.

Januárban több mint három hétig munkagépekkel és nehéz járművekkel felvonuló, forgalomlassítással demonstráló gazdák és fuvarozók okoztak fennakadásokat az országutakon és a nagyvárosok körgyűrűin. Egyebek mellett azt sérelmezték, hogy a Románián keresztülhaladó, havi több millió tonnányi ukrán gabonaszállítmányok hatalmas torlódást okoznak a határátkelőkön és a konstancai kikötőben, ezért külön forgalmi sávok létrehozását követelték.

Marcel Ciolacu január 18-án leváltotta a vámhivatal vezetőjét és az adóhatóság alelnökét a gazdák és fuvarozók ukrángabona-tranzittal kapcsolatos panaszai miatt. A miniszterelnök február 2-án bejelentette, hogy megállapodott a gazdákkal és fuvarozókkal a demonstrációk beszüntetéséről, miután egy tárcaközi bizottságra bízták, hogy kidolgozza a legjobb megoldásokat a tüntetők által felvetett problémák rendezésére.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Megkapta a parlament támogatását, beiktathatják Luca Niculescu baloldali kormányát
A kabinet a PSD politikusaiból és független szakértőkből áll.
Vasárnaptól áttérünk a téli időszámításra, a vonatok menetrendjét nem befolyásolja az óraátállítás
Október 25-én hajnali 4 órakor 3 órára kell visszaállítani a mutatókat.
A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.
Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.