Vakvágányon: fizetésképtelenség fenyegeti a CFR-t

mozdony

Amilyen a mozdony, olyan a CFR – Archív felvétel az aradi vasútállomáson | Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Fizetésképtelenség fenyegeti a román állami vasúttársaságot – írja az economedia.ro a CFR Călători SA-nak a szállításügyi minisztériumnak címzett levele alapján.

A gazdasági hírportál által közzétett, Traian Preoteasa vezérigazgató által aláírt dokumentum szerint a vállalatnak folyósított állami támogatás mindössze 80 százaléka a tavalyinak, ami nem elegendő a működési költségek fedezésére.

„Felhívjuk a figyelmüket, hogy a CFR Călători fizetésképtelenné válhat, ami súlyos következményekkel járna a közszolgáltatási kötelezettséget illetően, a forgalom felfüggesztését vonná maga után” – olvasható a dokumentumban.

A cégvezetés állítása szerint az állami vállalat idén havi 132,14 millió lej szubvencióban részesül, miközben 180 millió lejre lenne szüksége.

A jegyeladásból származó bevételek hozzávetőleg havi 50 millió lejt tesznek ki – írta az MTI.

„A CFR Călători rendkívül nehéz pénzügyi helyzetben van” – szögezi le a vállalat vezetése, hozzátéve, hogy nem tudnak eleget tenni fizetési kötelezettségeiknek olyan beszállítók felé, amelyeknek a szolgáltatásai létfontosságúak a vasúti forgalom biztosítása számára.

A személyszállítást végző állami vasúti társaság 2016 óta folyamatosan veszteséges. 2023-ban a közel 11 ezer főt foglalkoztató cég 2,817 milliárd lej árbevétel mellett 210,841 millió lej veszteséggel és 1,247 milliárd lejes adósságállománnyal zárta az évet.

A rovatból ajánljuk:

Újabb öt évre kapott bizalmat a kereskedelmi kamara elnöke
Gheorghe Seculici 2013 óta áll az intézmény élén.
Ősi gabonafajtákat termeszt Arad megyében egy svájci vállalkozó
A tönkölybúza és az alakor ellenálló, magas a tápértékük és a gluténérzékenyek is fogyaszthatják.
Horribilis szintet ért el az üzemanyag ára, az állam egyre nagyobb hasznot fölöz le
Egy teli tank árának 56 százaléka megy az államkasszába.
Az Európai Unió tagállamai közül nálunk a legmagasabb az infláció
Drága ország: 8,5 százalékos volt a januári pénzromlás.
Ezt tartalmazza a stratégiai beruházásokat ösztönző gazdaságélénkítő csomag
A nagy- és kisvállalatoknak is kedvezményeket ígérnek.