„Krisztus szeretete sürget minket” – aranymisés Reinholz András máriaradnai plébános [AUDIO]

Reinholz András

Aranymisét mutatott be Reinholz András | Fotó: a máriaradnai bazilika Facebook-oldala

Vasárnap délután tartotta aranymiséjét Máriaradna első nem szerzetespapja, Reinholz András.

A korábbi Temesvár-józsefvárosi római katolikus plébános hivatásának eddigi 50 éve alatt csak két helyen szolgált: 28 évig papi pályafutása első állomásán, Temesváron a Józsefvárosban, 2003 óta pedig a több százéves Mária-kegyhelyen, az Arad megyei Máriaradnán gondozza a rábízott hívek lelkét és a bazilikát, illetve az egykori ferences rendházat.

Templomfelújítás, szociális konyha létrehozása, óvodaépítés, az egyházmegyei Caritas megszervezése, a radnai kegytemplom és kolostor restaurálása fűződik többek között Reinholz András nevéhez.

Papi jelmondata: „Krisztus szeretete sürget minket”

– ehhez híven nem futamodott meg a kihívások elől, sőt tudatosan vállalta a nehézségekkel teli munkát, és most, 75 éves korában is terveket sző további megvalósításokra.

Reinholz András a hivatásválasztásról, 50 éves papi szolgálatáról Pataky Lehel Zsoltnak mesélt néhány nappal a vasárnapi aranyimiséje előtt. Hallgassa meg a Temesvári Rádió Magyar adásában elhangzott interjút:

 

Az alábbi képre kattintva galéria nyílik.

A rovatból ajánljuk:

A kártérítésnél is nagyobb bírságot fizet a városháza az aszfalt hiánya miatt
Az aradi önkormányzatnak 37 ezer lej pénzbírságot kell fizetnie, amiért a jogerős bírósági ítélet ellenére sem aszfaltozott le egy utcát. Korábban a bíróság kártérítést ítélt meg az egyik lakos javára, mert az ingatlanadóját úgy határozták meg, mintha teljes infrastruktúrával rendelkezne a lakóövezet.
Ha vakáció, akkor nyári iskola
Június 29. és július 10. között szervezik meg három aradi oktatási intézményben.
Egyesület alakul az arad-hegyaljai történelmi borvidék megmentése érdekében
Az összefogástól a vállalkozások forgalmának növelését és a turizmus fellendülését remélik.
Ingyen parkoló a Szabadság-szobor szomszédságában
A városháza tervei szerint később többszintes parkolóházat építenek oda.
Háromnapos ünnepre hívnak a Pécskai Magyar Napok
A programban helyet kapnak a fiatalok, a néptánc, a hitélet és természetesen a Szent Iván-napi tűzugrás is.
Szent Iván-éji tűzugrás Aradon
Hagyományőrzés és sportvetélkedők.