Összes hír
Július elsejétől három hónapig hatályos.
Csütörtökön és pénteken vörös kód van érvényben Arad megyében.
A nappali csúcshőmérséklet eléri a 37-38 Celsius-fokot.
A Galaxis amatőr csillagászklub továbbra is várja az érdeklődőket „járdacsillagászatra”.
Az aradi Csiky Gergely Főgimnázium diákjai az átlag felett teljesítettek.
Egyhetes napközi táborban vehettek részt a Csiky Gergely Főgimnázium alsó tagozatosai.
A a tervek szerint három hónapig alkalmazzák.
Az áldozat, egy 78 éves férfi a helyszínen életét vesztette.
Júliustól legalább három hónapos időszakra az állami költségvetésből fogják kompenzálni az üzemanyag fogyasztói árának emelkedését, az erről szóló intézkedéseket a kormány csütörtöki ülése után részletezik. Az év eleje óta több mint másfélszeresére drágult az üzemanyag Romániában.
Az utasok megvárták, míg újat küldtek, hogy folytathassák útjukat.
A tűzoltóók szerint a katasztrófát egy eldobott cigarettacsikk okozta.


