Visszatér az igazi nyár a hónap második felében

Országszerte meleg időre számíthatunk a következő két hétben, 30-34 Celsius-fok körüli nappali csúcsértékekkel, de sok helyen várhatók futó záporok is – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) augusztus 14. és 27. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Erdélyben a vizsgált időszakban az ilyenkor megszokottnak megfelelő hőmérsékleti értékekre lehet számítani, a nappali csúcsértékek regionális átlaga 28-30 fok körül alakul, augusztus 18-án, 19-én, 23-án és 24-én lesz a legmelegebb. Éjszaka 12-14 fokig hűl le a levegő, a medencékben hűvösek lesznek a reggelek. Helyi esőzések augusztus 16-a után várhatók.

Máramarosban augusztus 24-ig 30 Celsius-fok körül alakul a maximumok regionális átlaga, aztán 28 fokra csökken. Éjszaka 14-16 fok lesz. Futó záporokra augusztus 17. és 22. között, majd 26-án és 27-én lehet számítani.

A Bánságban és Körösök vidékén nappal 30-32 fokig melegszik a levegő a következő két hétben, az éjszakai minimumok az első napokban jellemző 14 fokról fokozatosan 18 fokra nőnek. Helyi esőzésekre végig számítani lehet, nagyobb valószínűséggel 18. és 23. között, majd 27. körül fordulhatnak elő futó záporok.

A hegyekben a nappali csúcsértékek regionális átlaga 20 Celsius-fok, a minimumoké 10-12 fok körül alakul. Helyi esőzések inkább augusztus 15. körül várhatók, főleg délutánonként és este.

Agerpes

A rovatból ajánljuk:

Aki 16-17 évesen B1-es jogsit szerez, már nem kell elméleti vizsgát tegyen B-kategóriára
Továbbra is kötelező a gyakorlati vizsga a B-kategóriás jogosítvány megszerzéséhez
Kedden kezdődnek az érettségi írásbeli vizsgái
Országszerte 447 vizsgaközpontot alakítottak ki, és mintegy 108 ezren szigorlatoznak.
Ma van a nemzeti összetartozás napja – 105 évvel ezelőtt írták alá a trianoni békediktátumot [AUDIO]
Magyarország elveszítette területének és lakosságának kétharmadát.
Lesújtó: a felnőtt lakosság több mint egyharmada funkcionális analfabéta
A matematikai alapkészségek terén még rosszabb a helyzet egy felmérés szerint.
Végre itt a nyár! 30 fokos hőségre is lehet számítani
Felmelegedés és 30 Celsius-fok feletti csúcsértékek várhatók a következő két hétben.