Maros
Eddig csak javasolták az Arad megyei gazdáknak, hogy se az állatok itatására, se a mezőgazdasági területek öntözésére ne használják a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett Maros vizét, most azonban a megyei vészhelyzeti bizottság egyenesen megtiltotta ezt.
díjátadó
Tóhpál Renáta kisebbségi tanfelügyelő ez szerint motiváló erőt ad.

árvíz
Pénzt és tárgyi felajánlásokat egyaránt elfogadnak. A kampány június 13-ig tart.
plakát
Relikviák a román és a magyar labdarúgás meghatározó csapatának múltjából.
Tornyai Tájház
Megismerkedhetnek a népi gyűjteménnyel és kézműves foglalkozáson vehetnek részt.
tűzugrás
Június 14–22. között több helyszínen tartják meg a rendezvénysorozatot.
Operett
Június 18-án operett, június 25-én pedig romantikus vígjáték érkezik Aradra.
Pécskai templom
1887. november 13-án szentelték fel, alig több mint egy év alatt épült készült el.
érettségi
Országszerte 447 vizsgaközpontot alakítottak ki, és mintegy 108 ezren szigorlatoznak.
útburkolati jel
A szenzorokkal ellátott villanyrendőröket jelzik a sofőröknek, hogy pontosan hová álljanak.
György Alfréd
Szerető jelenlétre intette a híveket a szenvedőkkel és elesettekkel való találkozásban.