Új útburkolati jelek okoztak fejtörést a sofőröknek

útburkolati jel

Az új útburkolati jel | Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Új útburkolati festések jelentek meg néhány forgalmasabb aradi utcán azután, hogy egyesek panaszkodtak a nemrégiben üzembe helyezett jelzőlámpák működésére. Mint kiderült, az új szemaforokkal nincs gond, viszont a szenzorokkal ellátott villanyrendőrök nem érzékelték a távolabb várakozó gépjárműveket, ezért a közlekedési felügyelet új útburkolati jelekkel adta tudtára a sofőröknek, hogy hová kell állniuk.

Június első hetében jelentek meg az új útburkolati jelek a Victoriei (Kórház) és az Andrei Șaguna (Választó) utcák egyes kereszteződéseiben, konkrétan a balra kanyarodó sávokban. A képen látható ábra sok internetező fantáziáját megmozgatta, és néhány sofőrben kérdéseket vetett fel. Az ezzel kapcsolatban felmerült kérdéseket azonban megelőzték a helyi hatóságokhoz érkezett, az új közlekedési lámpák hibás működésére vonatkozó panaszok.

Az önkormányzat közlekedés-rendészeti bizottsága a találgatások és félreértések elkerülése végett közölte:

az új közlekedési jelzések a szenzorokkal ellátott szemaforokat jelölik, pontosabban azt, hogy hová álljanak a gépjárművezetők, hogy a jelzőlámpák érzékeljék s működésbe lépjenek. 

A villanyrendőrök megfelelően működtek, a változás mindössze az volt, hogy szenzorok irányítják a lekanyarodó sávot kiszolgáló lámpákat, az érzékelőknek pedig az a feladatuk, hogy felismerjék az útkereszteződésben várakozó járműveket, s csak akkor vált zöldre a jelzőlámpa. Néhány sofőr azonban nagyobb távolságra áll meg a kijelölt helytől, így kívül esett a detektálási zónán, ezért a szemafor nem váltott.

A helyi hatóságok ezért megjelölték a detektálási zónát azzal a bizonyos útburkolati jellel, amely sokaknak fejtörést okozott. Emellett további tájékoztató táblák kihelyezését is tervezik, hogy a sofőrök számára egyértelművé váljon a rendszer működése.

Nagyberuházás része

Ennek a rendszernek a beüzemelése annak az infrastrukturális megaberuházásnak a része, amelyről írtunk már, s amelynek keretében kicserélték a villamossíneket a Konfekció-, Pernyáva (Erzsébetváros) és az Alfa-negyed között, 17 busz- és villamosmegálló felújítása, hat új megállóhely létesítése, a tömegközlekedési útvonal kiterjesztése, töltőállomások telepítése elektromos autóbuszoknak, 20 útkereszteződés ellátása új jelzőlámpákkal, száz facsemete ültetése, de a legnagyobb beruházás egy új híd építése a Maros felett, ami Újarad és a megyeszékhely északi és nyugati kerületeivel teremt gyorsabb összeköttetést, és mentesíti a zsúfoltságtól a belvárosi újaradi hidat.

A teljes projekt értéke 227 millió lej, ebből a 295 méter hosszú és 23,5 méter széles híd építése 165,7 millió lejbe kerül. A munkálatok 2022-ben kezdődtek, és várhatón ezen a nyáron megnyitják a gépjármű-, kerékpáros és gyalogosforgalom előtt.

A rovatból ajánljuk:

Lemondott az egyik alprefektus azt követően, hogy a PSD kilépett a kormányból
A szociáldemokraták minden kormányzati tisztséget visszaadtak.
Kitiltja az aradi önkormányzat a félkarú rablókat és egyéb nyerőautomatákat
A lottózókra és sportfogadási irodákra nem érvényes a korlátozás.
Az elköltött milliók ellenére sem működik teljesen az okosparkolás
A szenzorok aktiválását akadályozza a járdajavítás.