Vasárnap tartják a pécskai templombúcsút

Pécskai templom

A pécskai római katolikus templom, kertjében gróf Klebelsberg Kuno mellszobrával | Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Szentháromság Vasárnapján, június 15-én, szentmisével és zenés-táncos programmal ünneplik a pécskai római katolikus templom búcsúját.

Az ünnepi szentmisét 17 órától mutatják be, ezt követően, 18 órától, klasszikus zenei koncertet ad a templomban az Aradi Kvartett nevű vonósnégyes.

A templom melletti I. Mihály király téren (a főtéren) 19 órakor kezdődik a pécskai Búzavirág Néptáncegyüttes csoportjainak néptáncbemutatója, majd a helybeli gyermekklub diákjai adnak elő modern táncokat.

A templombúcsú az idei Pécskai Magyar Napok programsorozatában is helyet kapott. A pécskai önkormányzat támogatásával megvalósuló eseményre szeretettel vár mindenkit a helyi római katolikus plébánia, az egyháztanács és a Kolping Család.

A pécskai templom története

Mivel az 1763-ban a főtéren épített római katolikus templom kicsinek bizonyult a virágzó egyházközség számára, 1886 nyarán lebontották, de augusztus elsején le is tették az új templom alapkövét. Alig több mint egy év alatt elkészült, és 1887. november 13-án szentelte fel Németh József csanádi segédpüspök az új, monumentális templomot.

A vörös dísztéglával kirakott, a Szentháromságnak felajánlott pécskai római katolikus templomot a temesvári Reiter Ede és az aradi Halmay Andor tervezték. Építője a szegedi Kovács József, vitráliáit Walther Gida budapesti üvegfestő készítette 1915-ben.

A templom teljes egészében gótikus stílusban épült, a város egyik legimpozánsabb épülete. A torony magassága 49 méter és 25 centiméter, a templom belvilágának hossza ennél egy centimérettel rövidebb, magassága 10 méter és 80 centiméter. 

A toronyban öt harang, illetve egy „lélekváltság harang” lakott, összsúlyuk meghaladtra az 1700 kilogrammot. Ezeket 1917 februárjában elvitték, és az első világháborúban beolvasztották. Helyükre két harang került, amelyeket 1923. október 14-én szentelt fel Pacha Ágoston apostoli kormányzó, a templom újrafestése alkalmával.

  • A nagyharangon – amelyik délben szólal meg – a következő szöveg áll:

Isten dicsőségére és Szent Mihály arkangyal tiszteletére, öntötte Hönig Frigyes Aradon, 1923-ban. Ajándékul készítette: Katona Mihály és hitvese Boldizsár Anna, a magyarpécskai római katolikus hívek részére, díjtalanul. Az élőket hívom. A halottakat siratom. A villámot eloszlatom.

Tornya több mint 49 méter magas | A városháza által közreadott felvétel

Idén január 18-án, amikor a Kossuth Rádió Országjáró című magazinműsora Pécskáról jelentkezett, ez a harang szólalt meg a rádió Déli harangszó című műsorában.

  • A második, közadakozásból készült, a Szentháromság tiszteletére felajánlott harangon a dátum, az öntő neve és a harang harang súlya: 327 kilogramm szerepel.
  • A harmadik, „Resicza 1928.” feliratú kisharang öt évvel később került fel.

A rovatból ajánljuk:

Fekvőrendőröket telepítenek Arad közeli megyei utakra
A sebességkorlátozás betartását akarják elérni.
Átadták a felújított peregi és pankotai utakat
Fontos infrastrukturális beruházásokat zárt le az Arad Megyei Tanács, amely kilenc év alatt 900 km utat újított fel.
Kerekasztal-beszélgetések a nők elleni erőszakról Aradon és Pécskán
Az Arad megyei RMDSZ Nőszervezete és a Pro Pir Kult Egyesület szervezésében.
Újra járható a sikulai híd
Teljes körű felújítást végeztek a Fehér-Körös több mint 100 éves átkelőjén. Korábban fél évig zárva volt.
Súlyos visszaéléseket tártak fel a 100 ezer eurós nyugdíjprémiumot osztó erdészeti igazgatóságnál
Tavaly 15 millió lej, az idei első félévben pedig 12 millió lej veszteséget halmozott fel.
Illegalisták – Könyvbemutató és író–olvasó-találkozó
Visky András Kossuth- és József Attila-díjas író lesz a Mathias Corvinus Collegium aradi képzési központjának a következő vendége.