Országjáró: ötórás élő műsort sugárzott a Kossuth Rádió Pécskáról

Bemutatkoztak a pécskai hagyományőrzők is | Fotó: Kossuth Rádió

Bemutatkoztak a pécskai hagyományőrzők is | Fotó: Kossuth Rádió

Részletes és színes képet festett Pécskáról a Kossuth Rádió múlt szombati Országjáró című műsora. A magyarországi közszolgálati csatorna magazinja minden szombaton más helyszínről jelentkezik és mutatja be annak nevezetességeit, érdekes embereit, magyar idő szerint 10 és 12, illetve 14.30 és 17 óra között.

Pécskára annak apropóján érkezett a Kossuth rádió stábja, hogy a Kulturális és Innovációs Minisztérium kezdeményezésére a Magyar Országgyűlés a 2025-ös évet Jókai Mór- és Klebelsberg Kunó-emlékévnek nyilvánította.

Mint köztudott, a néhai művelődéspolitikus, vallás- és közoktatásügyi miniszter, az iskolahálózat bővítője és a tanügyi rendszer megreformálója, gróf Klebelsberg Kuno Pécskán született 150 évvel ezelőtt.

A műsor helyszínéül a város központjában található Szentháromság-park szolgált, délben a mellette lévő és annak nevét adó római katolikus templom harangja szólalt meg a rádióban. „A Maros menti város, mely égbetörő, gótikus stílusú, római katolikus templomáról is ismert. A város, ahol a magyar oktatásügy legmeghatározóbb alakja, gróf Klebelsberg Kuno, 150 évvel ezelőtt meglátta a napvilágot. Felszín alatti vizek, patakok és folyók, a halak és vízi madarak paradicsoma- kalandozás a Maros-ártér Natúrparkban. Citeramuzsika, cigányzene és katonadalok, Pécska, természeti, kulturális és gasztronómiai kincsei, a Partiumból” – így foglalták össze a szerkesztők a közel ötórás műsorfolyamot, amelyben több tucat pécskai személyiség szólalt meg.

Antal Péter polgármester bemutatta a város büszkeségét, a 2023. júniusától uniós szinten védett pécskai kenyeret, Balta-Taics Tünde, a Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület elnöke és a civil szervezet több tagja szerteágazó tevékenységükről és a Magyar Ház terveiről, Tóbiás Tibor György református esperes a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében épített bölcsödéről, Kocsik Krisztina igazgató és az Ormós Zsigmond Általános Iskola diákjai pedig a tanintézmény sikereiről beszéltek.

Klebelsberg Kuno életútját és örökségét Nagy István ny. tanár, a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület elnöke mutatta be, Jámbor Ilonát, az In Memoriam 1956 Egyesület elnökét pedig a Szoboszlay-perről és a kommunista megtorlás áldozatainak állított emlékműről kérdezték.

 

Tóth Piroska és Suttyák András rokkával érkezett, és meséltek az általuk két évtizede fenntartott Tornyai Tájházról. Szó volt még helyi kötetekről, hagyományos termékekről, Pécska látnivalóiról, a Maros-ártér Natúrpark gazdag növény- és állatvilágáról, mezőgazdaságról és népművészetről.

A beszélgetések között a Maros citerazenekar muzsikált Juhász Kálmán vezetésével az Országjáró hallgatóinak, de énekelt a Búzavirág Egyesület Nefelejcs csoportja és a Férfi Dalárda is.

Taics Anna és Billi Ildikó, a Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület tagjai, a Klebelsberg Emlékév tiszteletére, megalkották a Klebelsberg szeletet, amelynek tésztájára gazdagon kerültek helyi alapanyagok (dió, mák, lekvár stb.). Több pécskai művész bemutatta alkotásait, de szót kapott a város egyik kitüntetettje, ft. Kocsik Zoltán, a Temesvári Gerhardinium Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója, illetve szerepeltek a Pécska-Battonya Amatőr Színjátszó Kör tagjai is.

A műsor visszahallgatható a Médiaklikk.hu weboldal Médiatárában. Az Országjáró többször jelentkezett már Erdélyből, 2023. szeptember 23-án például Aradról.

A rovatból ajánljuk:

Megrongálták a temesvári református templom és bérpalota falán a Tőkés-emléktáblát
Ismeretlen tettes megrongálta a Temesvár Belvárosi Református Templom homlokzatán elhelyezett kompozit emléktáblát, amely az 1989-es forradalom idején a templom falára festett, történelmi jelentőségű magyar nyelvű feliratot őrizte: „Éljen Tőkés László! Szabadság!”
Megőrizhetik önállóságukat a 500-nál kisebb diáklétszámú iskolák
Több tucat nagyvárosi és szórványiskola léte került biztonságba.
Elmúlik a dicsőség: átépítik a Gloria-pályát
A beruházás összértéke 14,2 millió lej, a munkálatok befejezésének határideje 12 hónap.
Kamionstopot rendeltek el Arad megyében a hőség miatt
Pénteken és szombaton lesz érvényben a korlátozás, mindkét nap 12–20 óra között.
Hőségriadó az ország nyugati felében: 40 fok is lehet
Arad megyében pénteken 10 órától szombat 10 óráig érvényes a riasztás.