Három évvel ezelőtt már kialakították a kerékpárkölcsönző platformokat Aradon, de a rendszer és a biciklik átadása mindezidáig késett, úgyhogy a terminálok üresen álltak mostanáig. Az elmúlt napokban azonban megjelentek a kétkerekű járművek is a tárolókban. Ralu Cotrău, a polgármesteri hivatal sajtószóvivője azt közölte érdeklődésünkre, hogy ezekben a napokban üzemelik be a tárolókat – összehangolják az erre a célra kidolgozott mobilalkalmazással –, úgyhogy hamarosan kikölcsönözhetők a közösségi közlekedési eszközök.
Huszonkét kerékpárkölcsönző állomás és összesen 330 bicikli áll rendelkezésre: az aradbikes.ro alkalmazást letöltő és azon regisztráló felhasználók bármelyik termináltól kivehetik a biciklit, és használat után bármelyiknél le is adhatják. Az alkalmazás térképen mutatja valós időben, hogy melyik platformon hány kerékpár, illetve üres tárolóhely van.
Fontos tudni, hogy egy felhasználó egy időben egyszerre csak egy biciklit bérelhet ki, és azt legtöbb 12 órán belül, de még éjfél előtt vissza kell szolgáltatnia: a 12. óra túllépése esetén 150 lej, éjfél után pedig 200 lej bírságot kockáztat, utóbbi esetben ráadásul a bűnüldöző szerveket is értesítheti az üzemeltető lopás gyanúja miatt. 14 éven aluli személyek nem használhatják a kölcsönzőt.
A tájékoztatás szerint a kerékpármegosztó rendszer naponta 7 és 24 óra között működik, de az utolsó kölcsönzés legkésőbb 22 óráig lehetséges. Az üzemidő alatt egy telefonos diszpécserszolgálat is működik majd, ott lehet jelezni az alkalmazással vagy a biciklikkel kapcsolatos műszaki problémákat, esetleg a jármű ellopását stb. Az angol elnevezéssel bike sharing néven ismert rendszer egyébként szezonális, csak tavasztól kora télig üzemel, egész pontosan március 1-jétől a következő év december 1-jéig.
A felhasználók az első 30 percben ingyen vehetik igénybe a kerékpárokat, a következő negyedóráért már 2 lejt, vagy a második félóráért 5 lejt kell fizetni (az árak áfával együtt értendők). A maximális, 12 órás bérbevétel 110 lejbe kerül. (Egyébként a teljes szabályzat a részletes tarifákkal együtt elérhető ezen a linken.)
A kerékpármegosztó rendszer kialakítását 2021-ben indította el az önkormányzat, a közbeszerzési eljáráson győztes ajánlattevő ki is alakította városszerte a tároló platformokat, és az első kétkerekű járműveket is leszállította, de a polgármesteri hivatal szerint nem a versenytárgyalás kiírásának megfelelő bringákat adott át. Ezzel magyarázta Ralu Cotrău sajtószóvivő még tavaly szeptemberben a terv elakadását, ugyanis a céget felszólították, hogy a kívánalmaknak megfelelő technikai paraméterekkel rendelkező kerékpárokat szolgáltasson. A járművek, a tárolók és a kölcsönzéshez szükséges alkalmazás karbantartására ráadásul új tendert kellett, ezért csak most kerültek ki az utcára.
Az aradi önkormányzat a kerékpármegosztó rendszerrel környezetkímélő és a fenntartható gazdasággal összhangban álló közlekedési alternatívát kíván nyújtani az egyéni gépjármű-használattal szemben. Viszont a kerékpártárolók elhelyezését sok bírálat érte a közösségi oldalakon, a legtöbb vélemény szerint nem tükröz észszerűséget az elhelyezésük, hiszen sem közintézmények, hivatalok, sem bevásárlóközpontok közelében nem találhatók, ahová ügyesbajos dolgaikat intézendő mennek az emberek. Emellett sok helyütt a meglévő kerékpárutakra telepítették, vagy a tömegközlekedési szomszédságába, ahol zavarják a biciklis-, illetve a gyalogos közlekedést.