Degré Alajosra emlékeztek Lippán [AUDIO]

<em>Hír szerkesztése</em> Degré Alajosra emlékeztek Lippán [AUDIO]

Az 1848-as március ifjak egyike, ügyvéd és honvédtiszt korának egyik ismert írója volt, a forradalmi ütközetekről szóló beszámolói hadtörténeti forrásmunkáknak tekinthetők, de szépirodalmi tevékenysége is jelentős.

Degré Alajos francia és magyar szülők gyermekeként látta meg a napvilágot 1819. január 6-án a Maros-völgyében egykor jelentős vásár- és vámszedő helynek számító Lippán. Ügyvédnek tanult, miközben az irodalommal is foglalkozott, de az 1848-as forradalom szele őt is megérintette – meséli Czernák Ferenc, a lippai Degré Alajos Olvasókör alapítója és elnöke.

Megkezdte a felkészülést az UTA

<em>Hír szerkesztése</em> Megkezdte a felkészülést az UTA

Bálint László vezetőedző együttese szombaton a klub 19 éven aluliakból álló utánpótláscsapatával játszik „bemelegítő” meccset, majd a hónap végéig további két felmérő vár még a fiúkra: január 26-én a harmadosztályú Pécska, 31-én pedig a negyedik ligás Kisjenő lesz a piros-fehérek ellenfele. Az edzőmeccseket az újaradi Motorul-pályán rendezik.

Az UTA ezt követően a törökországi Antalyára utazik edzőtáborba.

A 2. Liga tavaszi rajtját az első helyről váró aradi csapat első tétmeccsét Székelyföldön, az újonc FC Csíkszereda vendégeként játssza majd február 22-én.

El akarták rabolni a bankautomatát a Dedemanból [VIDEO]

<em>Hír szerkesztése</em> El akarták rabolni a bankautomatát a Dedemanból [VIDEO]

Az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint négy álarcos férfi hajnali négykor betörte a Dedeman-áruház fotocellás ajtaját, és a bejárat melletti pénzkiadó automatát egy emelőpánt segítségével a gépkocsijukhoz kötötték, majd gázt adva próbálták meg kitépni a helyéről.

Eközben kettejük egy feszítővas segítségével az áruház területén működő valutaváltó irodába próbált meg betörni. Az elkövetők nem jártak sikerrel, mert egy éjjeliőr megzavarta őket, ezért elmenekültek a helyszínről.

Gumírozott tekercsek közé bújtak a migránsok

<em>Hír szerkesztése</em> Gumírozott tekercsek közé bújtak a migránsok

Az aradi határrendészet szerdai közleménye szerint a potyautasokat még kedd reggel találták meg a török rendszámú kamionban, amelyet kockázati ellenőrzésnek vetettek alá. A fuvarlevél szerint a 32 éves török sofőr gumírozott tekercseket szállított Magyarországra, ám a raktérben hét felnőtt férfit és egy nőt, illetve négy tinédzsert találtak a határrendészek.

Tőzmiske: kisebbségben is többségben [AUDIO]

<em>Hír szerkesztése</em> Tőzmiske: kisebbségben is többségben [AUDIO]

A Kisjenőtől északkeletre, Arad és Bihar megye határán található községközponthoz tartozik közigazgatásilag Vadász, Bélzerénd és Simonyifalva, de a magyarság aránya így sem éri el összesen a 40 százalékot.

Mégis, a 13 tagú helyi tanácsban hét mandátumot szerzett legutóbb a magyar érdekvédelmi szervezet, az RMDSZ, amelynek jelöltje, Haász Tibor ötödik polgármesteri mandátumát tölti ki, azaz idén lesz húsz éve, hogy a község élén áll.

FRISSÍTVE: szerdán sem lesz tanítás a német líceumban

<em>Hír szerkesztése</em> FRISSÍTVE: szerdán sem lesz tanítás a német líceumban

FRISSÍTVE: Gondatlanságból elkövetett testi sértés, magánokirat-hamisítás, hamis okirat tudatos felhasználása, és mérgező anyagokkal való visszaélés gyanújával bűnügyi eljárást indított a rendőrség az aradi Adam Müller-Guttenbrunn iskolában történt kártevőirtással kapcsolatban, miután a pénteki fertőtlenítést követően hétfőn negyven gyerek kórházba került – közölte keddi közleményében az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság (IPJ).

Az államfő kihirdette, a kormány elhalasztotta a „gyerekpénz” megduplázását

A törvény értelmében 300 lejre nő a 2 és 18 év közötti gyerekeknek járó gyermeknevelési pótlék összege, a kétévesnél kisebb, illetve a fogyatékkal élő gyerekek pedig 600 lejt kapnak. A gyermekpénz összegét ugyanakkor kormányhatározattal évente emelik – írja még elő a jogszabály.

A törvény a Hivatalos Közlönyben való kihirdetését követő hónap első napján lép érvénybe.

Klaus Iohannis a múlt héten kijelentette, nem áll szándékában elutasítani a gyermeknevelési pótlék megduplázásáról szóló törvény kihirdetését, rámutatva, a kormánynak megoldást kell találnia ebben az ügyben.

Negyven diák került kórházba a német líceumból

<em>Hír szerkesztése</em> Negyven diák került kórházba a német líceumból

A tömeges megbetegedés nem a német tannyelvű iskola főépületében történt, hanem a szintén Újaradon található, Posada utcai ingatlanban, ahol az általános iskolai osztályok működnek. Az első hét gyerek a tanítás után, hétfőn kora délután lett rosszul: vörös kiütések jelentek meg az arcukon, rosszullétre, hányingerre panaszkodtak, többen hánytak is, és nehezen kaptak levegőt. Később kilencre, majd 13-ra, kora estére pedig húszra nőtt a megbetegedett gyerekek száma: mindannyian 11-13 éves korúak, hatodik és hetedik osztályos tanulók.