Az államfő kihirdette, a kormány elhalasztotta a „gyerekpénz” megduplázását

Klaus Iohannis államelnök kedden kihirdette a gyermeknevelési pótlék megkétszerezését előíró törvényt – tájékoztat az Államelnöki Hivatal. FRISSÍTÉS: Raluca Turcan miniszterelnök-helyettes kijelentette, hogy fél évvel elhalasztják a hatályba lépést.

A törvény értelmében 300 lejre nő a 2 és 18 év közötti gyerekeknek járó gyermeknevelési pótlék összege, a kétévesnél kisebb, illetve a fogyatékkal élő gyerekek pedig 600 lejt kapnak. A gyermekpénz összegét ugyanakkor kormányhatározattal évente emelik – írja még elő a jogszabály.

A törvény a Hivatalos Közlönyben való kihirdetését követő hónap első napján lép érvénybe.

Klaus Iohannis a múlt héten kijelentette, nem áll szándékában elutasítani a gyermeknevelési pótlék megduplázásáról szóló törvény kihirdetését, rámutatva, a kormánynak megoldást kell találnia ebben az ügyben.

Sokan örvendenek a döntésnek | Archív felvétel

„Olyan pénzösszegekről van szó, melyeket nem foglaltak bele a költségvetésbe, a kormánynak tehát megoldásokat kell találnia” – hangsúlyozta az államfő, aki szerint vannak erre a helyzetre megoldási lehetőségek, de „nagyon realistának kell lenni ebben a kérdésben”. „Az első költségvetés-kiigazítást, ami azt jelenti, hogy egyik helyről a másikra csoportosítják át a pénzt, csak az év közepén lehet megejteni” – mutatott rá az államfő.

Szintén a múlt héten Ludovic Orban kormányfő azt nyilatkozta, hogy minden eszközzel megpróbálják elhalasztani a gyermeknevelési pótlék megkétszerezését előíró törvény hatályba lépését.

Korábban arról volt szó, hogy az infláció mértékével emelik csak a családi pótlékot.

FRISSÍTÉS: Raluca Turcan miniszterelnök-helyettes a G4media.ro-nak megerősítette: a következő kormányülésen sürgősségi rendelettel legkevesebb hat hónappal elhalasztják a gyermekpénz megduplázását. A politikus magyarázata szerint erre a pénzügyi felelősség törvénye kötelezi az Orban-kabinetet, ugyanis az idei költségvetésben nincs pénz elkülönítve a pótlék emelésére. A kormány a július elején várható költségvetés-kiigazításkor különítené el a szükséges összeget.

A rovatból ajánljuk:

Átlépte a 10 lejes lélektani határt a benzin ára
A romániai autósok naponta mintegy 71 millió lejjel többet fizetnek üzemanyagért, mint egy évvel korábban, ennek csaknem fele pedig adóként és jövedéki adóként az államhoz kerül. Szeptember végén a Brent nyersolaj hordónkénti 105 dollár körül mozog a világpiacon.
Csigérszőllősőn épül az első romániai községi villamos és hőerőmű
Borosjenő és Pankota távfűtésében is szerepet vállalhat.
Termelői piacot rendeznek a hétvégén a Szabadság téren
A kétnapos vásárban 21 aradi és Arad megyei termelő kínálja portékáit.
Tánczos Barna: Románia a juhexport tilalmának feloldását kéri az Európai Bizottságtól [AUDIO]
A mezőgazdasági miniszter aránytalannak tartja a kényszerintézkedéseket.
Talaj. Víz. Jövő. Magyar gazdafórum a klímaadaptív gazdálkodásról
A mezőgazdaság jövője azon is múlik, hogyan bánunk a talajjal és a vízzel ma.
Idén is sok kiállítóval és gazdag programkínálattal várja a látogatókat az Agromalim
Péntektől vasárnapig tartják a 36. nemzetközi mezőgazdasági vásárt.