Tőzmiske: kisebbségben is többségben [AUDIO]

A Fehér- és a Fekete-Körös közében található Tőzmiske azon ritka települések közé tartozik a szórványvidéken, ahol a magyarság számbeli kisebbsége ellenére polgármestert tud állítani, sőt az önkormányzati képviselőtestületben is többséget tud szerezni.

A Kisjenőtől északkeletre, Arad és Bihar megye határán található községközponthoz tartozik közigazgatásilag Vadász, Bélzerénd és Simonyifalva, de a magyarság aránya így sem éri el összesen a 40 százalékot.

Mégis, a 13 tagú helyi tanácsban hét mandátumot szerzett legutóbb a magyar érdekvédelmi szervezet, az RMDSZ, amelynek jelöltje, Haász Tibor ötödik polgármesteri mandátumát tölti ki, azaz idén lesz húsz éve, hogy a község élén áll.

Az elöljárót Pataky Lehel Zsolt kérdezte arról, hogy milyen évet zártak tavaly, illetve milyen esztendőre számít 2020-ban, amikor helyhatósági és parlamenti választásokat is tartanak. Hallgassa meg a Temesvári Rádió Magyar adása számára készült interjút:

A rovatból ajánljuk:

A kártérítésnél is nagyobb bírságot fizet a városháza az aszfalt hiánya miatt
Az aradi önkormányzatnak 37 ezer lej pénzbírságot kell fizetnie, amiért a jogerős bírósági ítélet ellenére sem aszfaltozott le egy utcát. Korábban a bíróság kártérítést ítélt meg az egyik lakos javára, mert az ingatlanadóját úgy határozták meg, mintha teljes infrastruktúrával rendelkezne a lakóövezet.
Ha vakáció, akkor nyári iskola
Június 29. és július 10. között szervezik meg három aradi oktatási intézményben.
Egyesület alakul az arad-hegyaljai történelmi borvidék megmentése érdekében
Az összefogástól a vállalkozások forgalmának növelését és a turizmus fellendülését remélik.
Ingyen parkoló a Szabadság-szobor szomszédságában
A városháza tervei szerint később többszintes parkolóházat építenek oda.
Háromnapos ünnepre hívnak a Pécskai Magyar Napok
A programban helyet kapnak a fiatalok, a néptánc, a hitélet és természetesen a Szent Iván-napi tűzugrás is.
Szent Iván-éji tűzugrás Aradon
Hagyományőrzés és sportvetélkedők.