Virtuális ballagás lesz idén a Csiky-ben
Május 29-én lenne esedékes a végzősök ballagási ünnepsége, de mint azt közöltük, a járvány miatt idén nem tarthatják meg a hagyományos programot.
Május 29-én lenne esedékes a végzősök ballagási ünnepsége, de mint azt közöltük, a járvány miatt idén nem tarthatják meg a hagyományos programot.
Az A1-es autópálya Dévától nyugatra eső szakasza már tavaly augusztusban elkészült, de a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) minőségi kifogásokat emelt, és elutasította a Teloxim Con Srl. – Comsa Sa. – Aldesa Construcciones Sa. – Arcadis Eurometudes Sa spanyol konzorcium által épített szakasz átvételét, majd fel is bontotta a szerződést a kivitelezővel. A kormányváltás után tavaly karácsonyra súly- és sebességkorlátozásokkal nyitották meg a pályaszakaszt.
A kettős állampolgárságról szóló törvény elfogadása az elmúlt tíz év nemzetpolitikájának legfontosabb mérföldköve – emelte ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kedden az évforduló alkalmából kiadott közleményében.
Potápi Árpád János felidézte, az újonnan alakult magyar Országgyűlés éppen tíz esztendeje, 2010. május 26-án fogadta el elsöprő többséggel, 98 százalékos támogatással az állampolgársági törvény módosítását, amely lehetővé tette a külhoni magyarság számára, hogy közjogi értelemben is a magyar nemzet részévé váljon.
A páciens egy 61 éves, SARS CoV-2 vírussal megfertőződött férfi, akinek egy már gyógyult személytől levett plazmát adtak be. A beavatkozás után a férfi két, 24 órás különbséggel végzett koronavírus-tesztje is negatív lett. Cristian Nicolescu, a kórház intenzív terápiás osztályának vezetője elmondta, a beteg még időszakosan oxigénterápiára és antibiotikumos kezelésre szorul, de állapota javul.
Két személygépkocsi ütközött össze hétfő délután Pécska és Nagylak között – tájékoztatott az Arad Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség.
A karambol Pécska külterületén történt, mindkét jármű a határ felől érkezett. Három sérültje volt a balesetnek, de saját lábukon szálltak ki a járművekből. A helyszínen orvosi ellátásban részesítették őket.
A tanügyminisztérium tájékoztatása szerint az érettségire június 3. és 10. között lehet beiratkozni. Június 11. és július 7. között történik a nyelvi és digitális kompetenciák egyenértékesítése és elismerése a korábbi eredmények alapján.
A nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok június 23-án írásbeliznek anyanyelvi irodalmából. Június 24-én kerül sor a szaknak megfelelő kötelező, 25-én pedig a választott tantárgyra.
A teljes tájékoztatásból mi csak a román állampolgárokra vonatkozó táblázatot emeltük ki.
Az előírások vonatkozhatnak – bár külön nem említik őket – a kettős állampolgárokra is, akár rendelkeznek magyarországi lakcímmel, akár nem: a táblázat első sora alapján kéthetes elkülönítésbe kell vonulniuk, hacsak nem határ menti ingázó munkavállalók vagy esetleg hivatásos tehergépkocsi sofőrök.
A hivatalosan 87-es számú községi rangú útnak nevezett szakasz a gyalogtúrázók, hegyikerékpárosok és terepmotorosok kedvelt útvonala: festői, de egyben vadregényes ösvényeken, kiszáradt vízmosásokon át vezet a várromhoz kiépített műútról letérve a firigyói lelőhelyig, ahol egy működő ortodox kolostor is található.
A mintegy négy kilométeres útszakasz fele egybeesik a kék kereszttel és a kék ponttal jelölt túraösvényekkel, amelyeket gyakorlatilag most megszüntetnek vagy félig eltüntetnek.
Az aradi városháza közleménye szerint 150 doboz, folyékony kézfertőtlenítő eszközt helyeztek el a villamosokon és a buszokon.
Mindez a koronavírus-járvány elleni védekezést szolgálja, illetve a vészhelyzetről rendelkező előírás is tartalmazza ezek kihelyezését.
A rendőrség közleménye szerint a Temes megyei illetőségű férfi a falu kijáratához közel, egy balkanyarban sodródott ki a hobbiterepjárójával, amely a feje tetejére fordulva állt meg. A balesetben megsérült a sofőr és 37 éves utasa, szintén egy Temes megyei férfi.
A helyszínen a sérülései miatt nem tudták megszondáztatni a gépkocsivezetőt, akit kórházba szállítottak ellátásra és vérvételre.