Romboló civilizáció: leaszfaltozzák a firigyói erdei utat

Megkezdődtek az aszfaltozási munkálatok a világosi várhoz vezető műúttól a firigyói kolostorig tartó erdei útszakaszon, ezért az Arad Megyei Tanács közleményben kérte fel a túrázókat, hogy a balesetek elkerülése érdekében kerüljék el a környékbeli turistaösvényeket.

A hivatalosan 87-es számú községi rangú útnak nevezett szakasz a gyalogtúrázók, hegyikerékpárosok és terepmotorosok kedvelt útvonala: festői, de egyben vadregényes ösvényeken, kiszáradt vízmosásokon át vezet a várromhoz kiépített műútról letérve a firigyói lelőhelyig, ahol egy működő ortodox kolostor is található.

A mintegy négy kilométeres útszakasz fele egybeesik a kék kereszttel és a kék ponttal jelölt túraösvényekkel, amelyeket gyakorlatilag most megszüntetnek vagy félig eltüntetnek.

A világosi önkormányzat úgy gondolta, hogy kényelmes utat épít, és a vidékfejlesztési programhoz pályázva támogatást is nyert erre: kiszélesítették az ösvényt, kiirtották a fákat kétoldalt, kotrógépekkel rontottak az erdőbe, tönkretették a túrázók útvonalát.

A tájékoztatás szerint a munkálatoknak idén december 18-ig be kell fejeződniük. arra kérik a túrázókat, hogy a balesetek elkerülése miatt kerüljék a munkavégzés helyszínét. A természetjáróknak valószínűleg kedvük sincs a pusztítást látni...

 

A rovatból ajánljuk:

Új módszerrel próbálkozik megoldani a „varjú-kérdést” az önkormányzat
A madarak megkeserítik a központban lakók életét. Lézer- és ultrahangalapú riasztórendszert telepítenének, hogy elriasszák a varjakat.
Silány minőségű munka – porlad a beton, mállik a burkolatfestés az új hídon [VIDEO]
Két hónap sem telt el a használatba adása óta, de máris jelentkeztek a problémák a létesítményen.
„Párnaháború” a megyei kórházban: lekezelően bántak a betegekkel az alkalmazottak
Egy esetben az őr ráförmedt a sürgősségin várakozó betegre, amiért az elfoglalta a székét.
Autóra omlott egy fal a megbékélési park szomszédságában
Vasárnap este dőlt ki egy téglafal, szerencsére senki nem sérült meg.