Mégse nyitnak a strandok, csak a tengerparton szabad napozni

<em>Hír szerkesztése</em> Mégse nyitnak a strandok, csak a tengerparton szabad napozni

A tárcavezető szerint a tiltás a bel- és kültéri medencékre, fürdőkre, egyéb strandokra egyaránt érvényes. Ha a járványhelyzet lehetővé teszi, mérlegelni fogják ezek megnyitásának lehetőségét is két hét múlva, egyelőre azonban zárva tartanak.

A miniszter elmondta, a tengerparti strandolás csak napozóágyak használatával engedélyezett, amelyeket megszabott távolságra kell elhelyezni egymástól. Az ezzel kapcsolatos pontos szabályokat tartalmazó rendeletet június elsejéig teszik közzé – tette hozzá Vela.

Rossz szomszédság, török átok

<em>Hír szerkesztése</em> Rossz szomszédság, török átok

Az evangélikus – az aradi magyar és román köznyelvben „vörös” – templom teljes környezete műemlékvédelmi övezetnek számít. A főutcán ékeskedő építészeti remekmű mögött az 1900-ban elkészült, szintén Szántay Lajos által tervezett Luther-palota áll, ahol a parókián és a lelkészi lakon kívül magánlakások, irodák is találhatók. A bérház és a szomszédos épületek közé ékelődik egy szűk, 257 négyzetméteres telek, amelynek új tulajdonosa egy irodákból és magánlakásokból álló többszintes épületet szeretne felhúzni rá.

Júniusban bepótolják az elmaradt sofőrvizsgákat

<em>Hír szerkesztése</em> Júniusban bepótolják az elmaradt sofőrvizsgákat

A tájékoztatás szerint azok jelentkezhetnek a vizsgákra, akiknek a március 17. és május 12. közötti időszakban volt kitűzve a jogosítvány megszerzése, de el kellett halasztani az elméleti és gyakorlati vizsgát is. Minden érintett annál a sofőriskolánál kell érdeklődnie a részletek felől, amelynél a képzésen részt vett.

A prefektúra szerint minden közegészségügyi előírást kötelezően be kell tartani, így a gépjárműben tartózkodóknak maszkot kell viselniük, és egyszerre csak hárman ülhetnek egy autóban (a vizsgázó, a vizsgáztató és egy tanú).

Továbbra is elkülönítőbe küldik a külföldről érkezőket

<em>Hír szerkesztése</em> Továbbra is elkülönítőbe küldik a külföldről érkezőket

Veronica Zoicas az MTI érdeklődésére elmondta: a határátkelőkön jelenleg is azt a május 15-én bevezetett eljárást alkalmazzák, miszerint minden belépőt a koronavírus-járvány elleni védekezés szempontjából „sárga zónából" érkezőnek tekintetnek és – az illető által megadott címen lakó családtagokkal együtt – 14 napos lakóhelyi elkülönítésbe küldenek.

Virtuális ballagás a Csiky-ben [VIDEO]

<em>Hír szerkesztése</em> Virtuális ballagás a Csiky-ben [VIDEO]

Az iskolák ebben a tanévben már nem nyitnak ki, csak a vizsgákra készülő diákoknak tartanak felkészítőket.

A ballagási ünnepségeket azonban nem tarthatják meg, ami igen érzékenyen érinti a végzős évfolyamok tanulóit, hiszen nem adatik meg nekik, hogy méltó módon búcsút intsenek az alma maternek, elköszönjenek egymástól és a diákévektől.

Péntek délelőtt megkezdődőtt a virtuális ballagás az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumban: