Dél-erdélyi autópálya: 2024-re készülhet el az utolsó hiányzó szakasz

Szerdán éjféltől a teherforgalom számára is megnyitják a dél-erdélyi (A1-es) autópálya Holgya (Holdea) és Marosillye (Ilia) közötti 21 kilométeres szakaszát – jelentette be Lucian Bode szállításügyi miniszter a szerdai kormányülés elején.

Az A1-es autópálya Dévától nyugatra eső szakasza már tavaly augusztusban elkészült, de a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) minőségi kifogásokat emelt, és elutasította a Teloxim Con Srl. – Comsa Sa. – Aldesa Construcciones Sa. – Arcadis Eurometudes Sa spanyol konzorcium által épített szakasz átvételét, majd fel is bontotta a szerződést a kivitelezővel. A kormányváltás után tavaly karácsonyra súly- és sebességkorlátozásokkal nyitották meg a pályaszakaszt.

Szerdán éjféltől a súlykorlátozásokat oldják fel. Immár a 7,5 tonnánál nehezebb járművek is rákanyarodhatnak a gyorsforgalmi útra, de ezután is valamennyi járműnek legfeljebb 80 km/óra sebességgel, a hidakon pedig 60 km/óra sebességgel szabad haladnia.

Lucian Bode a kormányülés élőben is közvetített nyitórészében a miniszterelnök kérdésére elmondta: ügyészségi feljelentést kívánnak tenni e pályaszakasz és a még meg nem épített szomszédos Marzsina–Holgya szakasz ügyében is. Az utóbbi 13 kilométeres szakasz immár az egyetlen meg nem épült része az A1-es autópálya Csanádpalota–Nagylak határátkelőtől Nagyszebenig vezető erdélyi részének. Ezen a szakaszon a forgalmat továbbra is a régi országútra terelik. Amint a miniszter kitért rá, a párizsi székhelyű Nemzetközi Választottbíróság áprilisban a román állam ellen hozott ítéletet ezzel a pályaszakasszal kapcsolatban.

A korábban ismertetett ítélet arra kötelezi a román államot, hogy tekintse érvényesnek azt a szerződést, amelyet a pályaszakasz megépítésére 2013-ban kötött az olasz Salini Impregilo társaság vezette konzorciummal, és fizessen 50 millió eurós kártérítést a konzorciumnak.

Lucian Bode miniszter az ítéletet annak tulajdonította, hogy a CNAIR a korábbi kormány idején nem tett meg mindent az állam érdekeinek a képviseletéért. Szerinte alaposan ki kell vizsgálni a 2013-as útépítési szerződés megkötésének a körülményeit is. Ekkor ugyanis a CNAIR a környezetvédelmi hatóság figyelmeztetése ellenére írta alá a szerződést akkor, amikor folyamatban volt a környezetvédelmi engedély újraértékelése. Az új környezetvédelmi engedély immár azt írta elő, hogy a medvék szabad közlekedésének a biztosítására több helyen alagútban kell vezetni a pályát, ez pedig teljesen átírta a feladatot, és a szerződésben rögzített összeg két és félszeresére emelte a becsült költségeket. A CNAIR végül úgy oldotta meg a kialakult helyzetet, hogy 2017 augusztusában leválasztotta a problémás szakaszt és felbontotta az ennek a kivitelezésére kötött szerződést.

A szállításügyi miniszter által szerdán közölt ütemtervből az derült ki, hogy szerencsés esetben is csak 2024-re készülhet el az autópálya hiányzó szakasza. Lucian Bode elmondta: szeptemberig várják a pályázatokat a pályaszakasz tervezésére és megépítésére, és az év végéig várhatóan ki is hirdetik a nyertest. Ha a döntést egyik fél sem óvja meg, a nyertes cégcsoportnak 12 hónap áll majd a rendelkezésére a tervek elkészítésére, és további 30 hónap a hegyek közt vezető, több alagutat is magába foglaló útszakasz megépítésére.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Ősi gabonafajtákat termeszt Arad megyében egy svájci vállalkozó
A tönkölybúza és az alakor ellenálló, magas a tápértékük és a gluténérzékenyek is fogyaszthatják.
Horribilis szintet ért el az üzemanyag ára, az állam egyre nagyobb hasznot fölöz le
Egy teli tank árának 56 százaléka megy az államkasszába.
Az Európai Unió tagállamai közül nálunk a legmagasabb az infláció
Drága ország: 8,5 százalékos volt a januári pénzromlás.
Ezt tartalmazza a stratégiai beruházásokat ösztönző gazdaságélénkítő csomag
A nagy- és kisvállalatoknak is kedvezményeket ígérnek.