A 90 éves Túry Lászlót köszöntötték

<em>Hír szerkesztése</em> A 90 éves Túry Lászlót köszöntötték

Hétfőn töltötte be 90. életévét Túry László ny. nagyprépost, ny. plébános, akit a paptestvérek és híveinek egy része a Temes megyei Csákon köszöntött, a Caritas-szervezet idősek otthonának kápolnájában. A hálaadó szentmisét Roos Márton temesvári megyéspüspök celebrálta.

Túry László több közösségben is szolgált, az iránta való tisztelet jeléül Kisiratoson díszpolgárrá avatták, nem véletlen, hogy a kisiratosiak küldöttsége is részt vett az ünnepségen. A fotót a jelenlévő Andó László alpolgármester készítette, köszönet érte!

A Szoboszlay-per áldozatainak a sírját keresik Aradon

<em>Hír szerkesztése</em> A Szoboszlay-per áldozatainak a sírját keresik Aradon

Az aradi Alsótemetőben kedden indítják azokat az ásatásokat, amelyek során remélhetőleg megtalálják Szoboszlay Aladár és kilenc társa földi maradványait. Szoboszlay Aladár római katolikus plébánost és 56 vádlott-társát államellenes összeesküvés vádjával ítélték el 1958-ban. A pécskai pap Confederatio című művében egy Arad központú osztrák–román–magyar konföderáció létrehozásáról írt. Több társával azt tervezték, hogy az 1956-os magyar forradalommal párhuzamosan Romániában is forradalmat robbantanak ki.

Határtalan összefogás a Pécskai Magyar Közösségi Házért

<em>Hír szerkesztése</em> Határtalan összefogás a Pécskai Magyar Közösségi Házért

Balta-Tajcs Tünde, a szervező Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület elnöke üdvözölte a művelődési házat megtöltő pécskai, Arad és Temes megyei, illetve anyaországi közönséget, megköszönve az önkormányzat támogatását, majd átadta a szót Antal Péter polgármesternek, aki köszöntötte az édesanyákat, nagymamának, dédmamákat, köztük saját édesanyját és anyósát, akiknek egy-egy csokor virágot nyújtott át.

Belehalt az általa okozott balesetbe

<em>Hír szerkesztése</em> Belehalt az általa okozott balesetbe

Egy húszéves lány vesztette életét az általa okozott közlekedési balesetben hétfő délelőtt, az Arad és Temesvár közötti 69-es számú országút Arad megyei szakaszán. A rendőrség szerint a vétkes sofőr vissza akart fordulni az úton, de nem volt elég körültekintő a manőver végrehajtásánál, és nekiment egy Temesvár felől érkező, amúgy szabályosan közlekedő autó. Az ütközéstől a helyszínen életét vesztette a lány, míg a vétlen autó vezetője, egy 34 éves férfi könnyebben megsérült.

Letette az esküt az új pécskai egyháztanács

<em>Hír szerkesztése</em> Letette az esküt az új pécskai egyháztanács

A tanácsosok többsége újabb mandátumot kapott a hívektől, de vannak új tagok is. Miután a plébános bemutatta őket, az egyháztanácsosok sorban olvasták fel az eskü szövegét. A következő három évben Beke Imre, Bella Ibolya, Bella Pscherhoffer Ilona, Cîmpan Ferenc, Dancu Angéla, Kelemen Gábor, ifj. Kocsik Imre, Kocsik Ilona, Lobotka Etelka, Mester Erika, Mester Erzsébet, Nagy András, Stoicovici Anita és Zabos Sándor képviseli a kövel 3000 pécskai római katolikust és segíti a plébános munkáját.

Jó hangulat a magyar majálison [AUDIÓ]

<em>Hír szerkesztése</em> Jó hangulat a magyar majálison [AUDIÓ]

Már hagyomány Aradon, hogy a május elseje utáni első szombaton megtartják a Magyar Majálist. Az idei már a 18. volt, és a szokásos helyszínen, a városligeti gokart-pályán zajlott, ahol különböző ügyességi vetélkedőkkel, családi programokkal, szórakoztató rendezvényekkel várták a résztvevőket, este pedig Demjén Ferenc, „Rózsi” koncertezett.

Az UTA felmosta a padlót az ellenfelével

<em>Hír szerkesztése</em> Az UTA felmosta a padlót az ellenfelével

A hazai pályának kinevezett világosi stadionban rendezett meccsen a kiesőjelölt Suceava volt az áldozat, amelynek „kivégzését” már a második percben megkezdték az aradiak. Szünetben már „néggyel mentek” a hazaiak, és ugyanennyit szereztek térfélcsere után is, még úgy is, hogy egy tizenegyest hibáztak. A vendégek erejéből csak egy szépítő gólra futotta, bár ezen az eredményen nincs mit szépíteni.

Szemét dolgok Aradon

<em>Hír szerkesztése</em> Szemét dolgok Aradon

Joggal kérdezheti az adófizető, mindenféle helyi illetékek befizetésének, szabályozásoknak és korlátozásoknak magát alávető polgár, hogy miként juthatott odáig a helyzet Aradon, hogy a városvezetés által oly „európainak” tartott, nemrégiben még az Európa Kulturális Fővárosa címre aspiráló – s ami még abszurdabb, az Európa Zöld (vagyis környezetbarát) Fővárosa címet is megpályázó – várost nem egészen egy éven belül másodszor is ellepi a szemét. Legyen szó a háztartási hulladékról, vagy a közterületeken, az utcai szemetesekben halmozódó szemétről.

Tizenöt éves a Szabadság-szobor Egyesület [AUDIÓ]

<em>Hír szerkesztése</em> Tizenöt éves a Szabadság-szobor Egyesület [AUDIÓ]

Tizenöt évvel ezelőtt a sok évtizedes várfogságból kikerült, az akkor már négy esztendeje restaurálás alatt lévő Szabadság-szobor újbóli felállításának háttérintézményeként alapították meg az aradi Szabadság-szobor Egyesületet. Egy évre rá, 2004 áprilisában viszontagságos munkával, román–magyar kormányközi megállapodás alapján sikerült újra köztéren elhelyezni Zala György monumentális kompozícióját, amely az 1849. október 6-án Aradon kivégzett forradalmár honvédtiszteknek állít emléket.