Új emlétkáblát kapott Széchenyi István a Nagy-Kazán-szorosban [AUDIÓ]

<em>Hír szerkesztése</em> Új emlétkáblát kapott Széchenyi István a Nagy-Kazán-szorosban [AUDIÓ]

Szombaton emléktáblát avattak gróf Széchenyi Istvánnak a Nagy-Kazán-szoros romániai oldalán, azon a helyen, ahol a Magyar Mérnök- és Építészegylet 1885-ben állított egyet a Duna szabályozásának tervét kidolgozó polihisztornak, volt közlekedési miniszternek – számol be helyszíni tudósításában a Maszol.ro.

Töltények és gránát egy kisjenői kertben

<em>Hír szerkesztése</em> Töltények és gránát egy kisjenői kertben

A konyhakerti munkák elvégzése közben egy tölténytárat talált a földben az Arad megyei Kisjenőben egy lakos. A 112-es segélyhívó számon tett bejelentését követően a pirotechnikusok is kiszálltak a helyszínre, és fémdetektorral vizsgálták meg a kertet. Megdöbbenésükre további 168 gyalogsági töltényt, illetve tárat (7,92 és 9 mm-es kaliberűeket), valamint egy védekező kézigránátot találtak. A második világháborús muníciót elszállították, hogy biztonságos körülmények között semmisítsék meg.

FRISSÍTVE - Halálos baleset Székesút közelében [VIDEÓ]

<em>Hír szerkesztése</em> FRISSÍTVE - Halálos baleset Székesút közelében [VIDEÓ]

A rendőrség tájékoztatása szerint az Arad felől Nagyszentmiklós irányába tartó busz eddig ismeretlen okokból áttért a szemközti svába, ahol forntálisan ütközött a kamionnal. Az utasszállítón csak hatan ültek, de a jármű elején, jobb oldal helyet fogaló egyik utas – egy 47 éves férfi – a helyszínen életét vesztette.

Súlyosan megsérült a busz 31 éves sofőrje és a teherautót vezető 40 éves férfi, valamint két másik utas. A tűzoltóknak feszítő-vágóval kellett őket kiszabadítani a roncsokból, volt, akit mentőhelikopter szállított a kórházba.

Gyermekpornográfiával vádolnak egy osztrák üzletembert

<em>Hír szerkesztése</em> Gyermekpornográfiával vádolnak egy osztrák üzletembert

Egy 65 éves osztrák állampolgárságú üzletembert és három kiskorú lányt állítottak elő szerdán a szervezett bűnözés elleni ügyosztály aradi területi nyomozói gyermekpornográfia miatt. Az Arad Megyei Rendőr-kapitányság – csak csütörtökön kiadott – közleménye szerint a férfit azzal vádolják, hogy a 14 és 17 év közötti lányoktól meztelen képeket, illetve szexuális tartalmú videókat kért, cserébe kétszáz és ötezer euró közötti összegeket fizetett. A pénzt banki átutalással küldte el a lányok családjának vagy ismerőseiknek, úgyhogy valószínűleg másokat is előállítanak majd az ügyben.

A Nemzeti Színházzal ünnepeljük a 200 éves aradi magyar színjátszást [AUDIÓ]

<em>Hír szerkesztése</em> A Nemzeti Színházzal ünnepeljük a 200 éves aradi magyar színjátszást [AUDIÓ]

Az Aradnak a bánsági és partiumi kulturális életben betöltött szerepét kiemelő szokásos programját idén a 200 éves aradi magyar színjátszásnak szenteli a Kölcsey Egyesület – mondta az aradi magyar kulturális élet szervezésére és támogatására létrehozott civil szervezet alelnöke, Fekete Károly az RMDSZ-székházban csütörtök reggel tartott sajtótájékoztatón. Szerinte az aradi magyarság megérdemel egy demonstratív előadást, ez pedig a budapesti Nemzeti Színház Körhinta című darabja, Vidnyánszky Attila rendezésében.