A Szoboszlay-per áldozatainak a sírját keresik Aradon

Az 1956-os magyar forradalmat követő legnagyobb romániai koncepciós per, a Szoboszlay-per 1958-ban kivégzett tíz áldozatának jeltelen közös sírját próbálja megtalálni az aradi Alsótemetőben a kommunizmus bűneit vizsgáló és a román emigráció emlékét ápoló intézet (IICCMER). Az Arad Megyei Múzeum hétfői közleménye szerint az IICCMER partnere a kezdeményezésben az aradi mellett a kolozsvári, a gyulafehérvári és a nagyenyedi múzeum is.

Az aradi Alsótemetőben kedden indítják azokat az ásatásokat, amelyek során remélhetőleg megtalálják Szoboszlay Aladár és kilenc társa földi maradványait. Szoboszlay Aladár római katolikus plébánost és 56 vádlott-társát államellenes összeesküvés vádjával ítélték el 1958-ban. A pécskai pap Confederatio című művében egy Arad központú osztrák–román–magyar konföderáció létrehozásáról írt. Több társával azt tervezték, hogy az 1956-os magyar forradalommal párhuzamosan Romániában is forradalmat robbantanak ki. A román titkosrendőrség, a Securitate azonban hamar felgöngyölítette az ügyet és letartóztatta a szervezkedőket.

A temesvári perben 11 vádlottat golyó általi halálra, a többieket pedig súlyos börtönbüntetésre ítélték. Végül Szoboszlay Aladárt és kilenc társát végezték ki. Az elítéltek hozzátartozóinak kérésére a kolozsvári táblabíróság 2010-ben újratárgyalta a Szoboszlay-pert, és jogerősen felmentette az elítélteket.

Az MTI idézi az IICCMER közleményét, amely szerint a fellelhető iratokból csak az derül ki, hogy a halálra ítélt férfiakat 1958. szeptember elsjén 23 és 24 óra között lőtték főbe, a kivégzés és az elhantolás helyszínét azonban nem jelölték meg az iratokban. A kivégzettekről csak évekkel később, 1960 és 1971 között állítottak ki halotti bizonyítványt. A kutatók azt valószínűsítik, hogy az aradi Alsótemetőnek egy olyan részében ástak számukra közös sírt, amelybe máig nem temettek másokat. A kutatók talajszkennerrel három olyan helyet is kijelöltek a temetőben, ahol a Szoboszlay-per áldozatai nyugodhatnak, ezeket bontják fel a kedden kezdődő ásatásokon egy temesvári katonai ügyész jelenlétében. Értesüléseink szerint Vekov Károly történész, az 1956-os erdélyi megtorlások kutatója is ejlen lesz.

„A rehabilitáció során a kivégzett személyeket ártatlanná nyilvánították, de az életüket már nem lehet visszaadni. Az egyedüli és a legfontosabb dolog, amit az áldozatok emlékéért tehetünk, hogy megkeressük a közös sírjukat, és visszaszerezzük a földi maradványaikat” – áll az IICCMER közleményében.

Az 1925-ben Temesváron született Szoboszlay Aladár mellett az 1913-ban Bécsben született Huszár Józsefet, az 1915-ben Gyergyószentmiklóson született Kónya Istvánt, az 1920-ban Pécskán született Lukács Istvánt, a Hunyad megyében 1907-ben, illetve 1901-ben született Tamás Imrét és Tamás Dezsőt, a Csíkpálfalván 1900-ban született Orbán Istvánt, a Csíkmadarason 1888-ban született Orbán Károlyt, a Sepsibükszádon 1914-ben született Ábrahám Árpádot és a Szemlakon 1895-ben született Alexandru Fîntînarut ítélték halálra és végezték ki.

A rovatból ajánljuk:

Fekvőrendőröket telepítenek Arad közeli megyei utakra
A sebességkorlátozás betartását akarják elérni.
Átadták a felújított peregi és pankotai utakat
Fontos infrastrukturális beruházásokat zárt le az Arad Megyei Tanács, amely kilenc év alatt 900 km utat újított fel.
Kerekasztal-beszélgetések a nők elleni erőszakról Aradon és Pécskán
Az Arad megyei RMDSZ Nőszervezete és a Pro Pir Kult Egyesület szervezésében.
Újra járható a sikulai híd
Teljes körű felújítást végeztek a Fehér-Körös több mint 100 éves átkelőjén. Korábban fél évig zárva volt.
Súlyos visszaéléseket tártak fel a 100 ezer eurós nyugdíjprémiumot osztó erdészeti igazgatóságnál
Tavaly 15 millió lej, az idei első félévben pedig 12 millió lej veszteséget halmozott fel.
Illegalisták – Könyvbemutató és író–olvasó-találkozó
Visky András Kossuth- és József Attila-díjas író lesz a Mathias Corvinus Collegium aradi képzési központjának a következő vendége.