Együtt a Kárpát-medencei nagy magyar család [AUDIÓ]
Negyedik alkalommal rendezték meg a hétvégén a Kisperegi Néptánctalálkozót, egybekötve a falunappal.
Negyedik alkalommal rendezték meg a hétvégén a Kisperegi Néptánctalálkozót, egybekötve a falunappal.
Augusztus 3-án, pénteken 19.30 órától mutatják be Juhász Béla Aradi személyiségek című interjúkötetének harmadik kiadását az aradi Jelen Ház nyárikertjében. A szerző és a kiadó szeretettel vár minden érdeklődőt, a kötetben szereplőt és annak hozzátartozóját.
Az első interjúkötetet 2016 novemberében, a második tavaly ilyenkor mutatták be.
Pro Urbe-díjra terjesztették fel orvosi és tudományos kutatói munkássága elismeréseként Kozma András orvost, antropológust. Kiválóság-oklevéllel tüntetik ki a nemzetközileg is elsimert Siska-Szabó Hajnalka festőművészt és rajztanárt, a Nagyzeréndi Nemzetközi Alkotótábor szervezőjét, Arad és a testvérvárosok művésztársadalmai közötti szoros kapcsolatok, együttműködések fáradhatatlan szervezőjét, továbbá Tisza Ferenc labdarúgóedzőt a fiatal tehetségek felkutatásában és nevelésében mutatott elkötelezettségéért, nem utolsósorban medig Monica Fufezan üzletasszony-divattervezőt, a Moda Rt.
Július 28., szombat
17.00: Kerékpáros felvonulás, kispályás labdarúgó-bajnokság, bográcsosfőző-verseny
18.00: Szabadtéri vetélkedők gyerekeknek, díjkiosztás
19.30: Moderntánc-bemutató
21.30: Insect együttes koncertje
23.00: Mohácsi Brigi
24.00: Szabadtéri bál, zenél Nagy Zsolt
Július 29., vasárnap
16.00: Ünnepi istentisztelet a kisperegi református templomban
16.45: Zenés felvonulás
17.00: Ünnepi megnyitó a szabadtéri színpadnál
17.15: Kulturális műsor
Tavasszal javították fel a Nagyiratos és Kisiratos közötti megyei rangú utat, de hamar kiderült, hogy ismét csak a látszatnak szólt és felesleges pénzköltés volt a munka. Két hónap után ugyanis a foltozott részeken szétporladt az aszfalt, és kibújt alóla a töltés gyanánt használt zúzott kő.
Európai Uniós elvárás, hogy minden településen legyen jó minőségű vezetékes ivóvíz, és működjön a csatornázás. Ennek megvalósítására, a közös vízsszolgáltatás és -gazdálkodás összehangolására hozták létre Arad megyében is az önkormányzat égisze alatt a Megyei Közösségi Víz- és Csatornahálózat-fejlesztő Egyesületet, amelyhez már több mint 50 vidéki település csatlakozott.
Az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet (AMISZ) július 27–29. között szervezi meg A jövő a kezünkben van! címmel a már hagyományos ifjúsági konferenciáját az aradi President Szállodában.
A Tarisznyás Egyesület és a Bánsági Vándorszínház július 27-én, pénteken 21 órától a végvári piactéren tartja idei bemutató előadását, a Molnár Ferenc: Az ibolya című szövege nyomán Aszalos Géza által rendezett vígjátékot.
Másnap turnéra indul a vándortársulat, mely hét Temes és két Arad megyei településen mutatja be a darabot. Az előadás megtekintése ingyenes, de a mostanra hagyománnyá vált előadás utáni kalapozás nem marad el.
Augusztus 2-án, a Porciunkula – az assisi Porciunkula-kápolna fölszentelése emléknapjának – ünnepén a temesvári római katolikus egyházmegye területén élő, valamint az időközben külföldre települt német nemzetiségű hívek és leszármazottaik zarándokolnak a máriaradnai bazilikához.
Az idén 50 éves fennállását ünneplő Aradi Fotóklub meghívására a békéscsabai partnerszervezet, a Márvány Fotóműhely kiállítását nyitják meg július 27-én, pénteken 18 órától az Arad Megyei Múzeum szépművészeti osztályának Klió-termében. A Tavalyi munkák című tárlaton a csabai kör 36 tagjának ugyanannyi munkája látható majd. A kiállítás – melynek plakátja Blahut Kroly képének felhasználásával készül – augusztus 8-ig látható majd. A megnyitón Kett Groza János képzőművász méltatja az alkotásokat.