Két hónapig bírta az iratosi út

Tavasszal javították fel a Nagyiratos és Kisiratos közötti megyei rangú utat, de hamar kiderült, hogy ismét csak a látszatnak szólt és felesleges pénzköltés volt a munka. Két hónap után ugyanis a foltozott részeken szétporladt az aszfalt, és kibújt alóla a töltés gyanánt használt zúzott kő.

A megyei tanács Facebook-oldalán május elsején tették közzé nagy garral, hogy kátyúznak, a nagyobb gödröket kikotorják és feltöltik az említett útszakaszon, de a hétvégi Kisiratosi Falunapok alkalmával tapasztaltuk – a gyakrabban arra járók pedig már hetek óta bánják –, hogy akárcsak az előző években, idén is kontár munkát végeztek.

A „megyétől” figyelmeztettek ugyan a Facebook-bejegyzésben, hogy nem a nagy tehergépjárművek részére készült az út, de ehelyett inkább végre rendesen – az alapoktól – újjá kellene építeni az utat. Elvégre a két község termőföldjei találhatók ott, a gazdák a munkagépekkel, a felvásárlók a kamionokkal közelítik meg a búzatáblákat vagy a kukoricatáblákat, s az mégsem várható el, hogy a földművesek kosárral vagy vékával vigyék a termést a kilométerekre várakozó kamionokhoz…

Vagy lehet, hogy ilyen a munka ünnepén végzett dolognak a minősége?

Óvakodjanak a környéken járatlan gépkocsivezetők!

 

A rovatból ajánljuk:

Városi freskók díszítik Arad egyre több épületét
A Citizenit Egyesület kezdeményezésére „dobták fel” a városképet kortárs utcai művészek.
„Kutyanépszámlálás” kezdődik Aradon
A cél a kóbor állatok számának csökkentése és a felelős kutyatartás népszerűsítése.
Hulladékszigetek, szeméthegyek
Aradon egyre több helyen helyezik üzembe az úgynevezett digitális hulladékszigeteket, de úgy látszik, a lakosság egy része nincs felkészülve azok civilizált használatára.
Villámlátogatást tett Aradon a miniszterelnök, a sajtó kizárásával
A hőerőműnél, az aradi várban és a régi gáji laktanyában tett látogatást Ilie Bolojan.
Sajátjukként használták egyesek a közösségi kerékpárokat, meg eladni is próbáltak közülük
297 esetben nem adták vissza időben a bicikliket, 45-öt már sikerült visszaszerezni.
Kiszáradt a zöldtetős buszmegálló, szándékos rongálást gyanít a városháza
A polgármesteri hivatal szabotázst gyanít, ezért vizsgálatot rendelt el.