Három magyart tüntetnek ki a városnapokon

Egy határozattervezet szerint négy személyt tüntetnek ki az idei Aradi Városnapokon a hagyományos ünnepi tanácsülésen; a jelöltek közül hárman magyar nemzetiségűek, még ha nem is mindegyikük munkájai kapcsolódik is szervesen a helyi magyar közösségi élethez.

Pro Urbe-díjra terjesztették fel orvosi és tudományos kutatói munkássága elismeréseként Kozma András orvost, antropológust. Kiválóság-oklevéllel tüntetik ki a nemzetközileg is elsimert Siska-Szabó Hajnalka festőművészt és rajztanárt, a Nagyzeréndi Nemzetközi Alkotótábor szervezőjét, Arad és a testvérvárosok művésztársadalmai közötti szoros kapcsolatok, együttműködések fáradhatatlan szervezőjét, továbbá Tisza Ferenc labdarúgóedzőt a fiatal tehetségek felkutatásában és nevelésében mutatott elkötelezettségéért, nem utolsósorban medig Monica Fufezan üzletasszony-divattervezőt, a Moda Rt. (volt Konfekciógyár) tulajdonosát, aki menedzsment terén elért eredményeivel, illetve a nemzetközi divattérképen Arad elhelyezésével érdemelte ki a jelölést (tudnivaló, hogy Vilmos herceg felesége, Kate Middleton két ruhát is viselt, amit Monica Fufezan tervezett).

Az Aradi Városnapokat augusztusban szervezik meg, akkor tartják az ünnepélyes díjátadást, mely alkalommal Aranyoklevéllel jutalmazzák az idén 50. házassági évfordulójukat ünneplő aradi házaspárokat.

A rovatból ajánljuk:

Tudták a „csíziót” – dobogós lett mindkét pécskai és a kisiratosi csapat a TUDTAD-döntőben
A Temesvári Gerhardinum Római Katolikus Elméleti Líceum szervezte meg a Tudós Tanoda elnevezésű regionális bibliaismereti vetélkedő döntőjét, amelyben a dobogó első három helyén végeztek az Arad megyei résztvevők.
Utak, célok, állomások – közönségtalálkozó Lubics Szilvia ultramaratoni futóval
Mi is a határtalan boldogság, és mi kell ahhoz, hogy átéljük?
Búzaszentelést tartottak az arad-ségai plébániatemplomban
A vetés megáldásáért, a jó termésért és a természeti csapások elhárításáért.